Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
30 Új Dunatáj • 2005. március majd a „Tedd a kezed homlokomra..esetében), a nő esetében a szív kapcsán. Az első teljesen konkrét eseményként, testi realitással rendelkező mozdulatként (egyfajta szerelmi mini narratívaként) érthető. A férfi kezének mozdulata azonban már nem a nő testét érinti, a kéz és a szív találkozása nem valós, hanem metaforikus, miközben a férfi-kéz éppen testibb, vaskosabb, göröngyszerű. A férfi részéről a nő felé induló érintés mintha kizáródna a testi realitásból, a szív megérintése ideális, eszményi, a szerelem történet denarrativizálódik, elvi, eszmei természetűvé válik. Az utolsó szakasz ezt az idealizációt viszi tovább, azonban úgy, hogy a kép expresszív centrumát alaposan elcsúsztatja. Göröngy, göröngy, elporlik, gyenge csillag lehullik, s egy gyöngy lesz az ég megint, egybefogva szíveink. A vers zárása igencsak különös, gyöngy is, göröngy is továbbhalad az elmúlás felé, végpontja (az elporlik és a lehullik) felé, mégsem ezzel a voltaképpen negatív eredménnyel zárul a vers, hanem a költő az utolsó két sorban mindent megfordít, egy a címben már határozottan előre jelzett mikrokozmoszban, a gyöngy csillogó kerekségében visszavarázsolja a fény teljességét, az eget, és a szerelmesek szívét. Költő és olvasó egyként boldogan olvad fel ebben a varázslatban, végre látszik valamilyen megnyugtató megoldás. A kettősség azonban ott marad. Egyrészt kikerülhetetlenül velünk marad az a képlogikában felépített negatív, a természetek jelentős különbsége, a realitás megléte és hiánya, a két nem eltérése, amit mindenütt érzékeltünk. Nem lehet elfelejteni. Eltüntethetetlen a vers háttér hangulata, a melankólia is. Az egész szerelmi viszonyt, talán minden képet, fantáziát ez a melankólia szervez, hiszen ez olyan életérzés, mely valamiféle veszteség után a világtól elszakadva a bensőben alkot helyettesítő tárgyakat, és ezzel jelentősen tovább építi, kibővíti (igaz fantáziában, irreálisan) az ént. Másrészt viszont a vers tematikus üzenete, az összeolvadás kimondása, a felemelkedés, csillaggá válás lehetősége (igaz minden a jövő időbe helyezve), ígér valamilyen pozitív irányt. És különös mód ezt erősíti a vers hangi, materiális üzenet is, a hangi párhuzamok, hipogrammatikus, anagrammatikus jellegű játékok végig igen erősen jelen vannak, a gyöngy / göröngy kettős tárgyi természetének különbsége hangi azonossággal íródik felül. A vers egésze látszólag narratívát bont ki, azonban a történés egyértelműen szimbolikus, egy belső sorozat képe, amelyet a struktúra voltaképpen egyetlen nagy metaforába fog össze. A szintaktikai struktúrával felépülő metafora annyit mond, hogy ilyen a szerelem. A következőképpen rajzolhatjuk meg:
