Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika

28

Új Dunatáj • 2005. március

mányában5 éppen József Attila esetén keresztül mutatta be a szerelem egészséges és patológiás mechanizmusait. Az összeolvadás, amely a szerelmet jellemzi a másiknak, a szeretett lénynek tárgyként az énbe vonását jelenti, a másik az én-ideál helyét foglalja el. Ezért lesz igaz az, hogy a szerelemben a másik ismerete önismeretet, a másik félre-ismerete pedig a saját én félre-ismeretét jelenti. A vers komplex mechanizmusa leképezi és transzformálja (azaz retorizálja) ezeket e a felismert és félreismert elemeket, ezért egy olyan vetítővászon szerepét játssza, amelyen olvasó és szerző egyaránt meg tud jelenni. József Attila 1928 körüli szerelmi versei pontosan ezért lesznek igen érdekesek: a poétikai értelemben történő szelf-alapítás eseteiként funkcionálnak.

Az egyik legérdekesebb szerelem-integrációt elemző vers a Gyöngy, mely 1928 nyarán született. A vers címe (éppúgy, mint majd a Klárisok esetében) a női test díszítésére szolgáló tárgyra utal és az első szakasz majd ennek analízisét végzi el. Megfordul persze a rend, a csillag (a nagyobb, a távolibb, a misztikusabb) hasonlít a gyöngyhöz, a köznapibbhoz, organikus-misztikus létpozícióba tevődik ezzel át a gyöngy világa (a nő), minden a fehér fény mikro- és makrokozmoszának titokzatos egységéből indul.

Gyöngy a csillag, úgy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog, mint a szöllő, fürtösen, s mint a vizcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy; a barázdák fölfűzik, a bús földet diszitik.

Az organikus lét nagyon precíz ellentétekre épülő rendbe fűződik, égi és földi, lelki(?) és testi (a göröngy „csámpás”), de valahogy mindkettő a másik fele irányul, a csillaggyöngy lefelé hull, a göröngyöt pedig „fölfűzik”, a lent-et „fel”-díszítik. A csillag és göröngy persze egy bizonyos határon belül el is tér egymástól (de ebben sem ellentéteződik egymással), mindkettő a fény birtokosa, csak a csillag ragyog, a göröngy meg „halovány” ugyan, de mégis valahogy a fény helye. A csillag persze a fény forrása, a göröngy pedig, ha a kép tárgyi logikáját követesén továbbvisszük, a fény kivetülése valami sötétre. A göröngy inkább a testi-földi abjekt-szerű6, sötét színű tárgyiasságláncra (a barázdák fonalára) épül (azaz mindkettő fel van fűzve, akárcsak a klárisok). A képrendszer finom párhuzamaihoz és elkülönbözéseihez tartozik persze az is, hogy a gyöngy és a csillag kerek, sőt az első szakasz minden tárgya, a szőlőszem, a vízcsepp