Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Nagy Imre: "Kűlgy,tűzbe,vasba..." (Az ismétlődés dramaturgiája és a női szerepkör XVIII. századi közjátékaiban)
Nagy Imre • „Kűlgy, tűzbe, vasba. 51 megragadható, amelyet meglehetősen brutális fizikai bántalmazások sora alkot, egészen a befejező jelenet szexuális erőszakként is értelmezhető eseményéig, amikor is „Borka asszony ki dűllesztvén az utóját, György Deák afuratossal ugyan vágja”.38 Nem zárván ki egy efféle olvasat lehetőségét sem, a magunk részéről mégis inkább történeti kontextusba, filológiai és dramaturgiai összefüggésekbe helyezzük a színdarabot. Ezúttal olyan szövegkomplexumról beszélhetünk, amelyet egy „keserves játék” - ez a Leoninus és Leonina - és a Borka asszony és György deák jelenetei mint „közben való játékok” alkotnak. A kéziratban egymás után áll a két szöveg, de a bohózat előadására minden bizonnyal felvonásközökben került sor. A dilógia szerzője Kertso Cyrják, aki a mű keletkezésekor Kantán volt tanár (később egyházjogi professzor Eperjesen, majd különböző helyeken lelkész). A két szöveg feltételezésünk szerint szoros szemantikai és alaktani egységet alkot, ami a közjáték felől szemlélődve azt jelenti, hogy ezt olyan tükörszerkezetnek tekintjük, amely az általa történő ismétlődés mátrixaként a főszöveget jelöli meg. A Leoninus és Leonina különlegessége, ahogy Kilián István megállapította, abban áll, hogy „az egész cselekmény főszereplője kizárólagos mozgatója” nő, a bonyodalom motiválója pedig a szerelem.39 Kertso Cyrják elítéli Leoninát, de a tragikus formátumot nem tagadhatja meg tőle: mindenre elszánt, büszke, dinamikus karakternek festi, aki mindvégig uralja a dramaturgiai folyamatot. A jól szerkesztett - és jelen tudásunk szerint eredeti - színmű, amely a minorita drámaírás csúcsát képezi,40 a konfliktust lelki dilemmák sorából építi fel. Az események centrumát képező tragikus szituációt - Leoninus római császár Charillushoz kívánja adni a lányát, Leoninát, aki azonban szembeszegül atyjával, mert Meanderrel szeretik egymást - a bonyodalom kibomlása során fokozatosan járja körül. A feszültséget szakaszonként más-más szereplő nézőpontjából mutatja be, az első két felvonásban Leoninus és Charillus dilemmája, a befejező kettőben pedig Meander és a hősnő krízise kerül előtérbe, míg a dramaturgiai ív közepén álló harmadik felvonás olyan krízisszekvencia, amely a főszereplőket gyors pergésben, egymás után vonultatja fel. A közjáték mindennek negatív tükörképe. Leonina gáttalan aktivitására Borka asszony teljes kiszolgáltatottsága felel, Leonina semmi áron nem akar férjhez menni Charillushoz, Borka asszonynak viszont kizárólagos célja, hogy szert tehessen az asszonyi kontyra, ott a nő uralja a párkapcsolatot, a viszony fonákján a férfi, s mindketten teljes mértékben alárendeltként kezelik a másikat, ott Meander kívánja feláldozni magát, itt Borka asszony válik áldozattá. A két szöveg metszéspontját (a bolygó és holdja közös súlypontját), ahonnét az ismétlődés vezéreltetik, Meander monológja alkotja a negyedik végzés hetedik kimenetelében: „Minden ható Istenek! Nints, látom már, ártalmasabb
