Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Nagy Imre: "Kűlgy,tűzbe,vasba..." (Az ismétlődés dramaturgiája és a női szerepkör XVIII. századi közjátékaiban)
Nagy Imre • „Kűlgy, tűzbe, vasba...’ 49 perlekedő, részeges, férfiéhes torzképei egy lehetséges feminista olvasat számára alkalmasint a patriarchátus által készített maszkoknak minősülhetnek.27 Gondoljunk Simái Kristóf Igazházi-jámk feleségfigurájára, aki elfogadja ugyan a világ felosztását nyilvános közszférára és az otthon intim terrénumára (a feminista interpretáció képviselői nyilván már ezen is fennakadnak), ám az író így is felrója neki, hogy a család életének irányítását ki akarja sajátítani, férjét a közszférára korlátozva, ez utóbbi azonban - amint erre a művet elemezve rámutattunk - nem egyezik bele ebbe az elkülönítésbe és szerepmegosztásba, s az otthon törvényeit is maga akarja megszabni. Amikor diadalmaskodik a férfi (polgármester és atya egy személyben!), a lázadó aszszony kitiltatik a színpadi térből, amely ily módon szintén férfiuralom alá kerül, míg ő legszűkebb személyes terébe, a szobájába űzetik. Simái másik műve, a Házi orvosság a rebellis asszony fizikai megbüntetését is a lehetséges fenyítések sorába helyezi, lévén a címbeli gyógyszer a férfi adott pillanatban fegyelmező szándékkal leoldott nadrágszíja. Ehhez viszonyítva kell látnunk - a kidolgozás elvontsága és vázlatossága mellett is - Csokonai színpadi nőábrázolásának jelentőségét, aki a Gerson-ban a kollégiumi feltételek és normák jegyében kénytelen volt ugyan alkalmazkodni a női test és hang elfojtásának követelményéhez, ám, ahogy a művet korábban elemezve talán világossá vált, a cselekmény előidejében meghatározó szerepet biztosított a nőknek, akiknek hangját írásos emlékek, „hagyományok” formájában a szerző mégiscsak érvényre tudja juttatni a kedvező végkifejlet érdekében. A Culturá-ban pedig megteremti a Tempefői poetria-Rozáliájának nem kevésbé művelt, ám az udvarház körülményeihez szabott, „háziasított” változatát. Ebből a szempontból a Karnyóné szerintünk kettős arcélű hősnője, mint látni fogjuk, a maga ellentmondásos módján egyaránt kötődik a felvilágosodás szerelemmel kapcsolatos diszkurzív szenvedélyéhez és a közjátékok torzító-kritikus nőábrázolásához. A közjátékok közegében a két legmarkánsabb női portré, avagy inkább parodisztikus karikatúra, s ha úgy tetszik, fiktív maszk Borka asszony és Kocsonyáné. A Kocsonya Mihály házasságát sem lehet az eredeti kontextus nélkül igazán megérteni, hiszen, mint jeleztük, a közjátékok, szerintünk, variációs ismétlődés eredményei, s e bohózat is eszerint funkcionál, ami azt jelenti, hogy mátrixa a fődarab, az Omnia vincit amor.29 Ez a színdarab, közjátékával együtt, Táncz Menyhért drámagyűjteményében, az Actiones Scholasticae-ben maradt ránk. A kézirat szerint a kettős művet Sátoraljaújhelyen játszották 1765-ben, „Sub Reverendo Patre Daniele Borss”, ennek alapján benne sejthetjük a dráma szerzőjét.30 Forrása - közvetlenül vagy közvetve - Nicolaus Avancinus Fides conjugalis, sive Ansberta sui Conjugis Bertulphi e dura Captivitate liberatrix címen ismert munkája, amely - az iskoladrámákban ritka téma
