Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Nagy Imre: "Kűlgy,tűzbe,vasba..." (Az ismétlődés dramaturgiája és a női szerepkör XVIII. századi közjátékaiban)

48

Új Dunatáj • 2005. szeptember

Az Hertzeget az ujj Királyné hivattya Hozzája, most magát ha meg alázhattya.”22

Az udvari párbeszédeket Morio nem egyszer igencsak njosdatlan szájú és szókimondó közbeszólásai kísérik, egy alkalommal a haragra lobbanó Theseus ezért „levonatytya” Moriót. Az instrukciók rejtett szólama is mindvégig ellenpontozza a dialógusokat. Részint mulatságos anakronizmusokkal (Hippolitust a hamis vádak alapján kivégzik, mégpedig ily módon: ,,/í a Kapitány bé kötözi a szemét, egy székre ülteti, s. azután durr, meglövik”), részint pedig a szavakétól eltérő nyelvi regiszter működtetésével: Phaedra szerelmes levelének felolvasása után Hippolitus olyan gesztussal zárja emelkedett hangú erkölcsi reflexióját, amely elkülönül a megnyilatkozás verbális tónusától: „A Frauczimert seggbe rúgja"23

E mű esetében a főcselekmény és az előbb tárgyalt drámáéihoz sokban hasonló, azokkal sokszor szóról szóra megegyező közjátékszerű jelenetek (Negyedik jelenés) kapcsolódását, szelence hiányában, az biztosítja, hogy Diánna megszánja Hippolitust, és kéri Aesculapiust, támassza fel őt, itt tehát a herceg számol be „halál utáni élményei”-ről. Új figuraként lép fel a Hideglelős, de elmarad a Lotsfets és a Fél Szemű. Végül a Bé rekesztő szöveg ekként elmélkedik a történtekről: „A ki éltét adgya egyszer házasságra, / Es szert akar tenni egy szép gyöngy virágra, / Módi leszsz szorulni annak imádságra [...]”24

Az Elvádolt ártatlanság témája az iskoladráma keretei között szokatlanul merész. Egy uralhatatlan szerelmi szenvedélyről tudósít, amely érzéki természetű, szexuálisan motivált: Phaedra, igen szókimondóan, egyenesen ágyába hívja mostohafiát. „Nints itthon a Király, most bátran itt hálhatz / Phaedránál, mint tetszik [...]” - üzeni neki.25 Ezt a vágyat a mű nyomatékosan parázna ösztönzésként kezeli, kizárólag a hősnőre korlátozza, s vele szemben Hippolitoszt, ugyancsak hangsúlyosan, spirituális lényként definiálja. Ebben a szituációban a női szexualitás egyértelműen negatív dramaturgiai diskurzussá válik. Phaedra többszörösen is paradigmát tör: kilép a törvényes férj által uralt erkölcsi rendből, ő a kezdeményező fél, és amikor vágyai nem lelnek viszonzásra, szerelme károkozó indulattá alakul. A drámában - az alaptörténet Szathmári Paksi-féle értelmezése szerint -, mint a cím is jelzi, a bűn és az ártatlanság szembesül, előbbi a nőhöz, utóbbi a férfihoz kötődik. A nő ezen hiszterizálásának hátterében olyan férfierkölcs áll, amelyet, Foucault-t idézve, áthat „a nőtől mint rejtélyes és álnok jelenségtől való félelem”.26 Ezt a félelmet nyilván pedagógiai megfontolások is gerjesztik. De a gyanakvó szorongás szükségességének táplálásában morális megfontolások is szerepet játszhatnak, s ennek alapján Phaedra, valamint a korabeli drámák negatív nőalakjai, mint a Joas Athaliája vagy a bohózatok