Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek

Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek

11

dákból került be Kosztolányi novellájába, és mi az, ami a novellából került vissza a mendemondákba.

Kosztolányi tavasszal rendezte kötetbe a korábbi Esti Kornél-novellákat, a kötet megjelenésének idejére következtetni lehet abból, hogy májusban már kritikák jelentek meg róla. De nemcsak korábbi Esti-novellák kerültek a kötetbe, hanem az összeállítás idején, vagy azt közvetlenül megelőzően írott újabbak is. A Nyugat január 16-i számában (még a Móricz szerkesztette Nyugatban) jelent meg az Elnök című novella, melynek esszéikus, nem-narratív részeit úgy is lehet olvasni, mint a homo aestheticusról és homo morálisról szóló - éppen a megelőző számban - közreadott elmélkedésének folytatását. Április 9-én a Pesti Hírlapban pedig az az Esti-novella jelent meg, mely a kötet élére került. Ebben a bevezető novellában nyert Esti Kornél alakot, színt, jellemet, ebben vált hús-vér alakká. Azt a látszatot keltve, mintha onnan, a kötetnyitó novellából bújt volna ki a többi, s onnan bontódnék tovább a különös szereplő alakrajza. De a nyitó novella utólagos konstrukció volt, és ahogy Kiss Ferenc megállapította „maga a ciklus nem ennek jegyében íródott, hanem spontán képződmény, melyet az Estit bemutató bevezető fejezet utólag igyekszik egyetlen vállalkozásként feltüntetni.”80

Az 1933 című novella a nyáron, kora ősszel keletkezett, már a kötet megjelenése után íródott, s kötetben először a Tengerszem-ben jelent meg, 1936-ban. Itt megváltozott a címe. A kötetben kapta azt a címet, ahogy ma is olvasni szokták: Barkohba (sic!). A címváltozás hangsúlyváltozást jelentett. Kosztolányi nem az esszéikus, értekező első részre hívta fel vele a figyelmet, mint újságbeli megjelenésnél, nem a kórosnak mutatott kortünet, nem a nemzedéki rajz (görbe?) tükrét állította előtérbe, hanem a második részre, a tulajdonképpeni narratívumra, a játékra és élettragikumra helyezte át az olvasó figyelmét. Az elbeszélés narrátora Esti Kornél nem pusztán megfigyelői pozíciót tölt be az elbeszélés-folyamatban, hanem megjegyzésekkel, magyarázatokkal kíséri a látottakat és tapasztaltakat. Nem résztvevő, nem nyúl bele abba, ami történik, nem cselekszik, csak lát, hallgat és kommentál. Nincs indulat benne, nem háborodik fel, de nem tölti el részvét sem. Mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen közömbösen adná elő a történetet. A szövegének van egy nehezen megnevezhető modulációja: „derület”, ami nem azonos a derűvel, és „felette állás”, ami nem azonos a fölénnyel és végképp nem azonos a fölényeskedéssel. Esti Kornél úgy áll kívül az eseményeken, hogy egyszersmind egy kicsit fölöttük áll. A derület szónak ezen a helyen megvalósuló jelentését pedig alighanem a humor közelíti meg legjobban (semmiképpen sem az irónia!), de avval sem közvetlenül érintkezik. Éppen csak egy