Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek

8

Új Dunatáj • 2005. szeptember

(...) Kosztolányi egész költészete egy kicsit ének a semmiről. Kissé a szociális nihilizmus fejlődésének filmje összegyűjtött költeményeinek vaskos kötete (...) Kosztolányi költészetének vannak »szociális« elemei, ezek azonban láthatóan egy társadalmon kívüli, azazhogy a társadalmi elvbe belehelyezkedni nem tudó, ösztönös társiasságból fakadnak.”

Mondhatnánk, József Attila pár évvel korábban - ugyancsak A Toll hasábjain - lesújtó bírálatot mondott Babits költészetéről, most hasonló állásból Kosztolányit támadta meg. De ezt nem mondhatjuk. A két bírálat között nagy különbség van. Babitsot rossz költőnek nevezte, néhány verssorát példaként át is fogalmazta, és valami magyarázhatatlan indulattal ment neki. Kosztolányi költői képességeit nem vonta kétségbe, írásában nem működött ellenséges indulat, inkább valami derűs fölényt lehet érezni benne (amit ő érzett), mint aki birtokában van a világ igazságainak, szemben avval, aki gyerekesen félreérti azokat. Kosztolányi láthatólag nem vette zokon József Attila bírálatát, alighanem komolyan sem vette. Eszmeileg, ideológiailag egy más világ hangjának hallhatta. Jobban fájt neki az a tárgyilagosság látszatában jelentkező hűvösség, ahogy a Nyugat fogadta kötetét. (József Attila bírálatát majd az 1945 utáni neofita marxizmus veszi komolyan.)

Kosztolányi abban az évben töltötte be ötvenedik életévét, amikor egy évvel később meghalt, a Nyugat egész történetének egyik legszebb számát szentelte emlékének. Most Halász Gábor írt a gyűjteményes kötetről, egyáltalán nem ünnepélyes hangon, mely tekintetbe vette volna az életévfordulót. Amolyan „tárgyilagos”, száraz, kicsit hűvös leírást adott elő a kötetről és a költői pályáról. Ha nem tudnánk, hogy Halász Gábor, mennyire ragaszkodott szellemi függetlenségéhez, azt is mondhatnánk, írása mögött ott érezzük Babits szigorú tekintetét, az írás levegője pedig mintha éreztetné azt a felemás viszonyt, amely az Ady-vita óta jellemezte Kosztolányi és a Nyugat kapcsolatát.

***

De térjünk vissza 1933-hoz. Kosztolányi és József Attila kapcsolatának ívelése ekkor kezdődhetett, a korábbi futó ismeretség után. József Attilának egy verséhez és Kosztolányinak egy novellájához vezet az ív kezdete. A József Attila-vers a híres, híres Óda. Amikor 1933 nyarán József Attila hazaérkezett Lillafüredről, zakója zsebéből kikandikált a vers kézirata. Szántó Judit rögtön ki is kapta onnan, és sietve elolvasta. El volt bűvölve. Gyönyörű- mondta. Aztán leforrázva hallotta, hogy a vers nem hozzá íródott. Szó-szót követett. József Attila elrohant hazulról, Judit pedig 40 gramm kinint rakott egy pohárba és felhajtotta. Meg akart halni. József Attila még nem ment