Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek 7 fitymálva és becsmérlően beszélni róla, (...) Kosztolányit szabad volt szeretni, (...) semminek sem volt a szerkesztője, nem volt hatalma, rendelkezési területe (...)”72 József Attila is vele találta meg a hangot, vele volt jó viszonyban, vagy fordítva fogalmazva Kosztolányi vele is megtalálta a hangot, vele is jó viszonyban tudott lenni, s önzetlenül segíteni próbált rajta. (Amiről József Attila valószínűleg nem is mindig szerzett tudomást.) Közvetlen személyes kapcsolatukat nehéz megrajzolni, mivel elég kevés dokumentum maradt fenn. Az bizonyos, hogy 1923 májusában találkozhattak Szegeden a Juhász Gyula írói jubileumára rendezett ünnepségen. (Itt találkozhatott József Attila először Babits Mihállyal is.73) Kapcsolatuk, mely puszta ismeretségnél több volt, de barátságnak talán nem nevezhető 1933-1935 körül érhette el csúcspontját. József Attila el-ellátogatott Szántó Judittal a Lógodi utcába, ilyenkor Judit vitte a szót, történeteket mesélt arról a világról, ahol dolgozott és melyet Kosztolányi nem ismert. Kosztolányi élénken figyelt, néha föl is jegyzett valamit. Szüksége volt új és új nyersanyagra, a Pesti Hírlap állandó tárcaírója volt, a népszerű lap hívta, kérte, követelte az írásait. Sebtében mindent meg kellett írnia, amit látott, hallott, tapasztalt. így született meg egy alkalommal a Telep című tárcája, egy olyan történet alapján, melyet Szántó Judittól hallott.74 A novellácska irodalmilag nem nevezhető jelentősnek, de kapcsolatuk szempontjából sokat mond megjelenésének időpontja. 1935. november 24-én jelent meg a Pesti Hírlap hasábjain. Ami arra enged következtetni, hogy a nyár óta zavartalanul folytatódott barátságos viszonyuk egymással, mintha mi sem történt volna. Pedig valami mégis történt. József Attila a nyáron bírálatot írt Kosztolányiról: írása A Toll július 15-i számában jelent meg. Az összegyűjtött versek kötetéről szólt, arról a kötetről, melyben a korábbi verseken túl az újabb versek is megjelentek a Számadás című zárófejezetben. Kosztolányi költői életművét tartalmazta a kötet. (Legközelebbi verseskönyve már csak a halála után jelent meg.) József Attila bírálatában nemhogy nem érződött semmi a köztük lévő jó viszonyból, de még csak nem is pártatlan figyelem hatja át, hanem egyenesen ridegnek és barátságtalannak hangzik, legalábbis ennyi év után. Eszes, okos írás volt, de hajthatatlanul ideológiai természetű, mint akit sem a poétikai érték nem hat meg, sem a tapasztalt költői színvonal nem enged kizökkenteni társadalmi-politikai eredetű elveinek hangoztatásából. Ilyesmiket írt: „Homo aestheticusnak csak az az ember vallhatja magát, megfeledkezve az aestheticai tárgy gazdasági és erkölcsi jelentőségéről, ki nem érzi át, hogy léte a társadalmi életbe, viszonyokba ereszti gyökerét; az, ki nem tudja azonosítani magát a társadalmi létet szabályozó, alapvető elvekkel.
