Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Wehner Tibor: Tér és rajz (Kovács Tamás László szobrász- és grafikusművész alkotásai)
90 Uj Dunatáj • 2005. JÚNIUS Wehner Tibor TÉR ÉS RAJZ (Kovács Tamás László szobrász- és grafikusművész alkotásai) Valószínűleg a múlt század nyolcvanas-kilencvenes évtizedfordulója óta két-három évente rendszeresen megrendezett Országos Szobrászrajz Biennálék által felvetett tágas művészetelméleti problémahalmazba illeszthető az alábbi eszmefuttatás, amelyet a tér és a rajz összefüggéseiről - valóságos, konkrét összefüggéseiről - szeretnék prezentálni. E bevezető mondat bizonytalansága - a valószínűség jelenségének, jelenlétének kikerülhetetlen hangoztatása - mintegy előrevetíti a felvetett probléma, illetve a valóságos tér és a valóságos rajz összefüggései által felmerülő problémakör megközelítésének, megvilágításának nehézségét, meghatározhatatlanságokkal való átitatottságát. Ám hogy e kérdéskörrel foglalkoznunk kell, azt nem csupán a viszsza-visszatérőn megrendezésre kerülő budapesti szobrászrajz-seregszemle nyomatékosítja, hanem az az országos hatókörű kiállítás is, amelyet a közelmúltban Tér-rajz címmel a budapesti Nádor Galériában rendeztek meg. A szobrászrajz-biennálék és a Tér-rajz kiállítás iránt tanúsított élénk alkotói érdeklődés, illetve a tárlatokon felvonultatott műegyüttes is arra ösztönöz, hogy a tér és a rajz kapcsolatát, kapcsolódási lehetőségét egy új - vagy újnak vélt - aspektusból vegyem szemügyre. Most ugyanis nem a rajzban megjelenített térbeliség-illuzionizmussal foglalkozom, hanem a rajz dimenziókba való kilépésének kísérletével és lehetőségeivel, illetőleg e jelenség értelmezésével. A vizuális művészetek talán legmeghatározóbb, és egyben legtermékenyítőbb hatású dilemmája, és e dilemma indikátora a tér és a sík birtokbavétele, illetve a birtokbavétel meggyőző, esztétikus, hiteles módozatainak kimunkálása; a síkban való térillúzió- megteremtés, illetve a tér materializációja. A tér és a sík egymástól gyökeresen eltérő jellegű, egymással ellentétes természetű közeg. Talán elfogadható, hogy a sík a passzívabb, a tartózkodóbb, a bensőségesebb megjelenési forma, míg a tér az aktívabb, a mozgalmasabb, a mozgékonyabb szféra. A sík a viszonylag egyszerű, az alapvetően világos, az áttekinthető, a tér a bonyolult, az összetett, a már-már pontosan körvonalazhatatlan, a megjelölhetetlen, végső soron sejtésszerű és kaotikus. A sík a tér része, míg a tér a síkból kizárt, illetve csak illuzionisztikus vetületeiben befogadott. A sík: a fal, a kép, az írás, a tér: a természet, az épület, a város, a tárgy. A sík az elvontság, a tér az életszerűség. A sík az elmélet, a tudat, a tér az élményszerűség, az életteliség. A sík a kimerevítettség, a tér a történés, a hömpölygés. A sík archaikus, a tér barokk. Ha valami síkban ölt testet, illetve síkot, akkor a tér lezárásaként,
