Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Némediné Kiss Adrien: Regényalak és modellje(i) Babits Halálfiai című regényében
Némediné Kiss Adrien • Regényalak és modellje(i)... 65 Joggal feltételezhetjük, hogy Babits magára, illetve a hosszú vajúdás után megszülető nagyregényére, a Halálfiaim gondolt; nem véletlen tehát, hogy - elhárítandó az újabb vihart - az 1927 áprilisában megjelenő regénye végére odakerült Az író megjegyzése: „Ez a regény csupa költemény, képzelt szereplőkkel, s az író kifejezetten biztosítva kívánja magát érezni minden olyan föltevés ellen, mintha bármely alakjában vagy történetében az esetleges valóságot akarta volna ábrázolni. Nem! és ha talán sehol sem festett is föl annyit a maga életének színeiből, mint itt, és ha talán sokban hasonlít is a Regény Imréjéhez - noha ő bizonnyal nem hamisított váltót, s anyja sem szökött meg egy fiskálissal! Nem! e halálfiai közül senkisem élt a valóságban. Imre rokonai sem azonosak a szerző rokonaival, akiket tisztel és szeret. Ezek a portrék nem követnek hű modellt; s a Regényt nem lehet senki életrajzának tekinteni - hacsaknem oly életrajz ez, mely maga teremti az életet, amelyet lerajzol; mint ama Teremtő, ki megformálta Ádám agyagszobrát, s evvel már megalkotta magát Ádámot is - s Akiből minden művész, még a legkisebb is, érez magában egy parányt.”2 Az írói megjegyzés utolsó mondatában szó szerint visszatér a márciusi Babitsírás egy mondattöredéke, de abban a cikkben az író tovább is építette az alapképet: „az igazi Regény [...] nem pamflet, sem nem történetírás vagy életrajz, hacsak nem oly életrajz, mely teremti az életet, amelyet lerajzol: mint ama Teremtő, ki megformálta Ádám agyagszobrát, s evvel már megalkotta magát Ádámot is - s Akiből minden művész, még a legkisebb is, érez magában egy parányt. Ám a művész, még a legnagyobb is, nem a semmiből teremt, mint Amaz, s örökkévalóságnak szánt alakjait az Idő gyermekeiről mintázza - innen egy vonást, onnan egy színt amonnan egy formát, - válogatva és összerakva, s minden mozdulat külön ellesve [...]”3 Babits Halálfiai c. regényének helyszíneit s főként alakjait vizsgálva ennek az alkotói felfogásnak a gyakorlatával és eredményével szembesülünk. Az olvasás során gyakran érezzük úgy, hogy egy-egy regényalak nagyon is felismerhető modellt követ, így vélték ezt Babits rokonai is, mert hiába volt az író minden elővigyázatossága, a rokonok magukra vonatkoztatták a mű egy-egy alakját, s kifejezték emiatti rosszallásukat. „A Halálfiai sok haragost szerzett Babitsnak: több szekszárdi ismert magára a regény lapjain, vagy érezte úgy, halott hozzátartozójának emlékét sértette meg Babits” - idézi Csányi Lászlótól Töttős Gábor.4 Csányi, aki az ötvenes években megkereste a még fellelhető kortársakat, tapasztalatait így összegezte: „[...], mindenki úgy emlékezett vissza, hogy a regény a régi Szekszárd rajza, szereplői közül többet név szerint is megneveztek, s arra is emlékeztek, hogy megjelenésekor felzúdulást épp úgy keltett, mint kárörömöt, mert alig volt úri család, amelyet valamilyen formában ne érintett volna.”5
