Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 2. szám - Di Francesco, Amadeo: József Attila és Dsida Jenő

Amedeo Di Francesco • József Attila és Dsida Jenő 51 A második versszakban a mikrokozmosz megfigyelésének képessége még kifi­nomultabbá válik: Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol -vörös, de karcsú még a nyár14. (5-8. sor) A természet itt mozgásban van, és az állati és természeti világ közti párbeszéd meg­élénkül, és festői virtuozitásokkal csinosítja magát, amelyek az egészet ékesítik, díszí­tik, dekorálják egy remekmívű miniatűrnek tűnő képben. Mégis nyilvánvaló, hogy a figyelem teljes egészében a negyedik sorra irányul, amely az egész strófa értelmét magában foglalja és magyarázza: „vörös, de karcsú még a nyár”. Mintha azt monda­ná, hogy hiányzik valami, hogy az egész még csak születőben van, hogy a természet még nem kész arra, hogy teljesen odaadja magát, hogy teljesen megmutassa magát. A darázs egy mozgásban lévő emberiség metaforája, azé az emberiségé, amely ke­resi a szépet és a jót, s amelynek mégis haragosan meg kell hátrálnia a lázadozó és még nem duzzadó természet előtt. E metafora nélkül a strófa tartalma érthetetlen, így viszont feltárulkozik képeivel, amelyek egyszerre virulok és nyugtalanítóak, ame­lyek egy érzéki és nyugtalan természetről beszélnek nekünk, s amelyek sosem érik el a derűs megnyugvást. E képek a költői invenció és az érzékelhető valóság szeren­csés egymásratalálásának gyümölcsei, miközben ez utóbbinak észlelése és érzékelése olyan futólagos, hogy konkrét dimenziója már nem észrevehető, s belevész egy távoli ének elérhetetlen dallamába. A költő itt gondosan ügyel a részletekre, velük alkotja meg a verset. E részletek egy első látásra titokzatos vers felépítéséhez járulnak hozzá, e részletek szoros kapcsolatban állnak a minden végtelen dimenziójával: persze ez a kapcsolat nem szerves, és a belőle születő képek, még ha utalnak is az érzékelhető valóságra, elveszítenek minden kapcsolatot a valóság érthetőségével. A képek ma­gukban állnak, mint kiterjedés nélküli monászok, amelyeket a mesterséges montázs jól sikerült technikájával helyeztek egymás mellé. A képek alkotóelemei a valóságból származnak, de a képek egésze valószerűtlen, vagy pedig - s ez még inkább igaznak tűnik a számomra - talányosán utal egy meteorológiailag még nem érett nyárra: Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon.

Next

/
Thumbnails
Contents