Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 2. szám - Di Francesco, Amadeo: József Attila és Dsida Jenő

52

Új Dunatáj • 2005. június

Ily gyorsan betelik nyaram.

Ördögszekéren hord a szél -csattan a menny és megvillan

kék, tünde fénnyel fönn a tél15. (9-16. sor)

Ezek a versszakok is közel állnak Dsida érzékenységéhez, mert egy olyan ember higgadt és merengő megfigyelését tartalmazza, aki összhangban érzi magát a mindenséggel, akinek sikerül kifürkésznie a környező természet titkát, aki párbeszédet tud folytatni az őt körülvevő bősz világgal. S nem áll távol Dsidától a természet együttérző megfigyelésének képessége, s az, hogy el tudjon merülni a szuggesztióban, amely egy őseredeti érzetre utal: teljes a költő káprázata, aki a nyári derengés kirobbanását figyeli. A költő figyel, fürkész és töpreng, tiszteletben tartja a könnyed és megnyerő, kedves és derűs képek körvonalait, amelyek egy spiritualizált, átlényegített természet nagy adományával ajándékoznak meg minket.

3. József Attila költészete közel áll Dsida Jenőéhez, amikor a társadalmi tartalmat, a részvétet és a bírálatot higgadt, visszafogott, szelid képek fejezik ki, amikor szinte vallásos tisztelettel tekint az emberre és a természetre, amikor a jogtalanság dühös megállapítása a fájdalmas emberi sorsban való megszenvedett osztozássá válik. Olvassuk József következő strófáját:

A Hold is kacag a nagy gyávaságon és a Tisza lassan bugyborékol.

S csak ott tör ki a szó a néma ajkon, hol már biztos-távol vagy a hídtól16.

(A szolnoki hídon, 9-12. sor)

és érezzük a visszhangját Dsida ábrázolóképességének, amellyel díszletnek állította a természetet, azzal az itt a holdra vonatkoztatott kacag igével, amelynek alanya Dsidánál az ég, mintegy kifejezendő a természet ember iránt táplált határtalan szeretetét. S úgy tűnik nekem, hogy a két költő egy másik közös vonását találjuk abban a szándékban, hogy a magyar nyelv kifejezőképességét túlhajtva a legszuggesztívabb árnyalatokat és hangsúlyokat ragadják meg, míg el nem jutnak azokhoz a lexikai és mondatbeli megoldásokhoz, amelyek az alliterációkat és az erős mássalhangzó-kontrasztokat a hangok tobzódásába ötvözik, amelyek tökéletesen meghatározzák a költői aktus mint alkotópillanat erőfeszítését. József olyan költő, aki meg tudja énekelni a természet bűvöletét, aki a megfelelő kifejező árnyalatokkal tudja felruházni a könnyed, mégis rejtett értelemmel átitatott festői képeket, aki olyan rendkívüli mohósággal tudja