Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek 31 1931 a fagyos távolság éve volt. József Attila akkor tevékenykedett legtöbbet mozgalmárként, talán még nem érezte, mit tett és mit veszített. 1932-ben elkövetkezett az első gesztus, mégpedig Babits részéről. Fiatal költők verseiből összeállított egy válogatást, amely Új Anthológia címmel a Nyugat kiadásában jelent meg, és ebbe kénytelen-kelletlen József Attilát is be kellett vennie. Mondhatnánk, a mély sértettségen kis győzelmet aratott a tárgyilagosság, ha nem is hibátlanul. A Tiszta szívveit és a Megfáradt embert válogatta be a gyűjteménybe. Két verset, amikor Illyés nyolc verssel szerepelt (az egyik öt önállónak is tekinthető részből állt), Szabó Lőrinc kilenccel, Erdélyi Józsefnek pedig tizenegy verse volt olvasható a kötetben. Ezek az arányok már a kortársak egy részének sem nyerték el tetszését, az utókorról nem is szólva. „Minden versét elolvastam, de kettőnél többet legjobb akarattal sem találtam” - mondta állítólag Babits.40 Azt is mondta ekkoriban: „Én tudniillik nem szeretem József Attilát.”41 Az év márciusában József Attila mindenesetre felkérést kapott a Nyugat kiadótól, hogy engedélyezze két versének közreadását - és mondjon le a honoráriumról. Ez utóbbi kérés elég groteszknek hangzott, ismerve József Attila nyomorúságos helyzetét, de azért beleegyezett, és hozzájárulását adta a versek szerepeltetéséhez. A felkérést úgy lehetett értelmeznie, hogy ha Babitsnak nem is kinyújtott kezével találkozott, de legalább kisujját megérinthette. A viszonzásról néhány hónappal később gondoskodott: levelet írt Babitsnak, nem a kiadónak, nem a folyóiratnak, hanem magának Babitsnak, és verseket küldött. „Kérem, vegye barátságos cselekedetnek, hogy verseimmel fölkeresem” - kezdte levelét.42 Ez volt a közeledés és nagyon áttételesen a bocsánatkérés első sete-suta mondata. Ezt követi 1933 januárjában a pénzkérő levél a megalázkodó kitárulkozással, a segély márciusi megköszönése, a köszönőlevélben a bocsánatkérés első verbálisán immár félreérthetetlen megfogalmazásával. Babits érti a szavakat (megérteni alighanem soha nem érti meg a „tárgyi kritika” indulatát, nem is értheti), majd amikor az év során megjelenik új kötete, dedikálva elküldi József Attilának. Azért ez még mindig nem kéznyújtás. József Attila viszont a szívét tárja fel. Megírja a Magad emész tő...-1, az újabb filológiai felevések szerint még abban az évben írja, talán már a nyáron. Megírja azt a verset, amelyet Szárszó előtt senki nem lát, amelyről senki nem tud, és amely ennek az egész furcsa és tragikus kapcsolattörténetnek a legfontosabb és legszebb irodalmi kifejeződése. Amelyért az irodalomtörténetnek érdemes az egésszel foglalkoznia. Alább erről lesz még szó. Most haladjunk tovább. * Amikor 1934 decemberében megjelent a Medvetánc, Kosztolányi egy autóbuszban találkozott Basch Lóránttal. Beszélgetésük során szóba került József Attila új kötete,
