Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 2. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek

32

Új Dunatáj • 2005. június

mely mindkettőjüknek nagyon tetszett, és szinte megállapodtak abban, hogy mindketten díjra fogják javasolni. A kuratórium legközelebbi ülésén Kosztolányi így szólt: „Egy nagy költő jár ma közöttünk, akire eddig senki nem gondolt.” Babits - aki Fenyő Lászlót szerette volna díjazni - még szóhoz sem jutott, Kosztolányi már kierőszakolta a szavazást. A nyolc tag közül hatan igennel szavaztak. Az ülés után együtt indultak haza: Babits, Kosztolányi, Basch és Schöpflin. A Lánchíd pesti hídfőjénél az autóbuszmegállóban Babits komor arccal odafordult Kosztolányihoz: „Engem leszavaztatok. Nekem most le kellene mondanom.”43

Ugyanezt Gellért Oszkár a következőképp adja elő:

„A budai Tábor utcai háznál találkoztam Kosztolányival. Hozzá, aztán Babits Lógody utcabeli lakására igyekeztem. Kosztolányi akkor a Baumgarten-alapítvány tanácsadó testületének tagja volt.- Megmondom neked, mert te is nagyra becsülöd József Attila költészetét, hogy én Baumgarten-díjra, vagy legalábbis újabb jutalomra fogom ajánlani őt.

Legyintettem.- Babits úgyis ellenezni fogja.- Csakhogy találkoztam már Basch-sal. Megígérte, hogy mellém áll.(...)

Úgy is történt. Kosztolányi felvetette a József Attila nevét. És Basch - Babitscsal szemben - helyeselte a Kosztolányi javaslatát: kapjon József Attila jutalmat, 1000 pengőt. Mit lehetett tenni? Olyankor, ha két kurátor nem volt egy véleményen, a tanácsadó testületnek joga volt döntenie a vitás kérdésben. Szavazásra került a sor. És Babits kisebbségben maradt. Az ő jelöltje csak két szavazatot kapott, József Attila hatot.- Most engem tulajdonképpen dezavuáltak. Azt hiszem, le kell vonnom a konzekvenciákat, le kell mondanom a kurátorságról - mondta a szavazás után Babits. De pár szóval megnyugtatták.. .”44

József Attila költészetének elismerését illetően bármenyire sérelmezte is a „kisdíjat”, megjelent a díjkiosztó ünnepségen (1935. január 18.), és elment a Vadászkürtben rendezet vacsorára is, ahol ismét személyesen találkozott Babitscsal. „Vacsora után Babits - ki a patkóalakú asztal közepén háttal ült - hirtelen felemelkedett (nem szokta máskor), körülnézett és egyenest ama asztalszárny felé tartott, ahol József Attila ült. (...) Helyet kért mellette. Hosszan beszélgettek, mint jó ismerősök, akik rég látták egymást.”45 Miről beszélgettek, nem tudjuk, sem József Attila, sem Babits nem számolt be róla, de a beszélgetés puszta tényének jelentése volt, és elmozdulást jelzett a barátságtalanságtól a barátságosságig vezető úton. A „tárgyi kritika” megjelenése óta