Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
Kenyeres Zoltán • Párhuzamos történetek 23 ként olvastak, Móricz megírta a novella ellenpárját, amolyan „így írok én” indulattal (Pityu és Bodri). Hamar odalett Móricz nagy nyugalma is, kilátásba helyezte, hogy kilép a szindikátusból, leveszi nevét a lapról: Babitsot nagy költőnek tartotta, de nem tudott vele szerkesztőtársként együttműködni. Babits maradék türelme fogyott el előbb, szeptemberben ő lépett ki a szidikátusból, ami azt jelentette, hogy továbbra is ott szerepelt a neve Móriczé mellett - a Nyugat mindig kínosan őrizte kifelé, az olvasók felé a belső egység látszatát - tovább irányíthatta a vers- és kritikai rovatot, de a folyóirat szervezeti, szervezési ügyeibe nem szólhatott többé bele ezek, egyedül Móriczra tartoztak. Móricz ettől kezdve lényegében egyedül vitte tovább a lap ügyeit.10 Nem is akárhogyan. Országos szervező körutakra indult, üzleti hirdetéseket szerzett, felolvasásokat tartott, beadványokat, kérelmeket fogalmazott, igazi menedzser lett belőle. Megalakította a Nyugat-barátok Körét, újraindította a Nyugat 1913 óta lényegében szünetelő könyvkiadóját. Amikor Osvát meghalt, az előfizetők száma 600 körül mozgott. Ezt a számot Móricz 1931 -re feltornászta 2000-re, sőt valamivel még magasabbra is. Közben beütött a világgazdasági válság. Elkezdődött a lap anyagi helyzetének hanyatlása. Az előfizetők száma a 2000-ről visszaesett nyolc és félszázra. 1933 első heteiben beállt a csőd. Már Móricz személyes vagyonát, a leányfalusi házat fenyegette. A Nyugat részvénytőkéje 25 ezer pengő volt, tartaléktőkéje ugyancsak 25 ezer, az adósság azonban már 61 ezer pengőre rúgott. Gellért Oszkár, akinek a testvére, Gellért Hugó amolyan hivatalvezető volt a kiadóhivatalban, fenyegetőzni kezdett: már-már bűnügyi eset forog fenn, állította, felelősségre fogják vonni az egész igazgatóságot, de elsősorban annak elnökét, vagyis Móriczot. Móricz ártatlan volt, sem a szerkesztésért, sem megjelent írásaiért nem vett föl honoráriumot, neki is nagyobb összeggel tartozott a Nyugat. Azt hitte, talán naivitásból, hogy a könyvelési, számviteli ügyek nem tartoznak rá, nem felelős értük. Az elébe tett pénzügyi mérleg valóságos puccsként érte, miért nem figyelmeztették? Akik a kiadóhivatalban a pénzügyi kiadások, számlák adminisztrálását végezték, Gellért Oszkár és testvére, Hugó, miért nem szóltak, miért most egyszerre hozakodtak elő a csődhelyzet számoszlopaival? Gellért Oszkár elég furcsa kibúvót ajánlott, ha Móricz átadja neki részvényeit, akkor megmenekülhet. Mitévő legyen? Hagyja megszűnni a folyóiratot, vagy adja át saját részvényeit valaki másnak? Gellértnek nem. Akkor inkább Babitsnak adja. Az igazság az, hogy nem is tehetett másképp, megállapodásuk szerint Babitsot illette az első ajánlat. így is történt. Hogy miként, az lépésről lépésre rekonstruálható az évtizedek során közreadott dokumentumokból.11
