Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Szigeti Lajos Sándor: Isten fűszála
106 Új Dunatáj • 2005. március is jelzi, fölvetve ezáltal a gondolatot: hálátlan, kegyetlen az Isten-haza. „Ha a mesei és biblikus értelmezést egybeolvassuk, különös feszültségű történetet kapunk, amelyben a hal, Jónás története révén, a krisztusi (József Attila-i) halál előképe, tehát a lírai én hal volta egyben áldozati szerep, fogság, akárcsak a mesében, ahol szintén emberi lény rejtőzik külseje mögött, tehát a lírai én számára csupán kényszerű állapot, büntetés, amelyből itt - ellentétben mind Jónás és Jézus sorsával, mind az aranyhaléval- a lírai én számára nincs menekvés, nincs megváltás.” De ha felfigyelünk a zárósor kurziválására, az a versnek egy más irányú intertexuális olvasatára ösztönöz, e tipikus- és kurziválva egyúttal szó szerint is idézett - József Attila-i motívum révén ugyanis Baka Szárszói töredéke úgy is olvasható, mint az íme, hát megleltem hazámat sajátos értelmezésváltozata, mely rámutat arra, hogy a József Attila-vers címe szarkasztikusan-ironikusan is olvasható, azaz a költői én úgy lel hazára, hogy igazából elveszíti („Ügy halok meg, hogy igazi / szép arcod nem láttam soha”). A haza: Isten megfeleltetése azonban itt sem marad el, a „Tarts meg - a Semmibe ne ússzam” felkiáltás egyszerre idézi fel ugyanis a késői József Attila-verseket, a Talán eltűnök hirtelen teljes megsemmisülés-képzetét ugyanúgy, mint a Bukj föl az árból különös zsoltárosságát: „Ijessz meg engem, istenem, / szükségem van a haragodra. / Bukj föl az árból hirtelen, / ne rántson el a semmi sodra.” E késői József Attila-versek egymásra olvastatása által a Szárszói töredék „így terjeszti ki a hazátlanság, a haza által megtagadottság élményét transzcendens távlatokba: a költői én tragédiája Istentől való eltaszítottságában teljesül ki.” Öt évvel később született az egyúttal cikluscímet is adó Isten fűszála, mely szinte „ismeretlen” maradt a Baka-irodalomban, pedig a Baka-életmű paradigmatikus verse, akkor született meg, amikor más költőelődeit is mintegy lajtsromba veszi a szerző s ugyanakkor, különösen az utolsó szakaszban igen jellegzetes motívumokból építi föl a maga József Attila-képét, olyanokból, amelyek a sajátos arányosságigényt jelenítik meg. Isten fűszála József Attila emlékének Nézem, ahogy a nyári alkonyat pirosló nyelve nyalogatja a fény sótömbjét, és lassan rám tapad cserepes ajkakkal az éjszaka. Micsoda szomjat kell majd oltanom a véremmel! Ostoba, hogy hihettem,
