Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Szigeti Lajos Sándor: Isten fűszála

Szigeti Lajos Sándor: Isten fűszála

107

hogy én vagyok e világ szomja, - most látom már: félhold-szarvat hord az Isten,

s patanyomában összegyűlt esővíz a tenger, kérődzése ritmusára váltakozik a nappal és az éj, s mint vakondtúrásra, lép egy-egy világra.

Nem tudtam én, hogy nyáluszályaként leng a Tejút... De most mindent megértek.

Sötét van, és Isten fűszála, én, ringok puha alsóajkán az éjnek.

E vers ékes bizonyítéka annak, hogy Baka István igen jól ismerte a József Attila-életmű sajátosan egyedi struktúráit, mint pélául az „én nem tudtam”-„most már tudom” igei szerkezeteket moduláló felismerésversekét, mint amilyen - többek között - az Én nem tudtam vagy a Kései sirató. E „rebbentő igazság” megfogalmazásában a felsimerésversek arról tanúslodnak, hogy ezeket követően a költőnek újra és újra parancsoló szükség és kényszer lett önmagára figyelni, énjére koncentrálni. Felismerései szerint egyetlen lehetősége maradt: maradéktalanul felmérni önmagát s ezzel együtt a kort, melyben élt, méghozzá úgy, ahogy azt a Reménytelenül soraiban is megfogalmazta: „csalás nélkül szétnézni könnyedén”. A verstípus-alkotó szerkezet alkalmazása mellett legalább olyan fontos a motívumstruktúra, az, hogy Baka éppen a fűszál motívumára utal. Németh Andor Walt Whitman „Fűszálak” című kötete hatásának tulajdonítja a fű gyakori előfordulását, s e hatást azzal indokolja, hogy József Attila verseiben „a fű a mindenütt megtermő csoda. A megmagyarázhatatlan és a mindennapi. A fű a demokrácia virága, a fű mindenkié. A gazdagoknak és a szegényeknek egyformán terem. A fű különös és mégis általános.” A motívum - a bogár motívumhoz hasonlóan - egyszerre hordozhatja a harmónia, de a fenyegetettség jelentését is. Ilyen ambivalenciára már a Nem én kiáltokban felfigyelhettünk, ahol egyszerre jelennek meg e „kicsinyek”, akik egyrészt elrejtőzni, elhúzódni kívánnak, sugallva a legyél észrevétlen a történelmi viharban imperatívuszát, de az együttérzést, a minden élő szeretetét, a szegényekkel való szolidaritást is: „Simulj az üveglapba, / Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, / Kövek alatt a bogarak közé”. A vers második részében fölhangzó felszólításban pedig épp a Megfáradt ember gyenge füvei óta kedvelt fűszál mint a mikrokozmosz jellegzetes eleme kerül egységbe a makrokozmosz lényegével: „Légy egy fűszálon a pici él / S nagyobb leszel a Világ tengelyénél.” Hasonló módon jelennek meg a fűszálak és a bogarak a szintén fiatalkori, 1925-ben írt, A paradicsom életté lesz