Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Fried István: Szonett József Attiláról

102

Űj Dunatáj • 2005. március

cseng ki, az ő verses portréja szinte summázata mindannak, ami magyar irodalomként/kultúraként megnevezhető. S ez már csak azért is minősíthető érdekesnek, sőt tanulságosnak, mivel Sebesi magyarirodalom-felfogása, magyarkultúra-értelmezése „szinkretikus”, főleg a régebbi korokat illetőleg egymással élesen szembenálló irányok megjelenítőit szerepelteti egymás közelébe, sem az egykor vallási, sem az újkori világszemléleti megosztottság nem akadálya annak, hogy értékként belefoglalja a maga verses seregszemléjébe. Ilyenmódon található a kötetben Pázmány és Károli Gáspár (12-13. lap), a 88-89. lapokon Krúdy néz szembe Tormay Cecile-lel, de föllelhető a Nyugat legnagyobbjai mellett Rákosi Jenő, Petőfi és Arany szomszédságában az egyversű, felvidéki költő, Csengey Gusztáv. Nem hiányzik az „írói arcképekének nevezett sorozatból Ráskai Lea, Széchenyi István, Kossuth Lajos sem, a költő a maga önarcképét Ilosvai Selymes Péter és Szász Károly ürügyén csempészi be. Szász Károlyról szólva imigyen:

Szürke betűkből emelt ünnepet,

Ha világító költőkhöz közelgett,

Oly ormok fölé röpíti a lelket,

Hol kozmikus zenéktől eleped.

A kötetben versek mellett portré-illusztrációkra is bukkanhatunk: Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady és József Attila kettős, verses és rajzos portréja tekint ránk, s ez (jóllehet feltételezésem óvatos) ismét arra utalhat, mely költőkben érzékelte a Zweiget tolmácsoló Sebesi a magyar irodalom „csillagóráit”, kiknek életművét tekintette a maga részéről meghatározónak. S ez még akkor is így van, ha a József Attila portré jórészt olyan közhelyekből állítódik össze, amelyek a József Attiláról való beszédet ekkoriban (és részben még később is) általában jellemezték/jellemzik. Ugyanakkor aligha tagadható, hogy Sebesi ezúttal személyes viszonyt alakít ki vers alanyával és tárgyával, az első versszak szavain keresztül áthallik az ő bécsi avantgárd kötete: Öklös fohász (1921). S így a maga költői pályáját hitelesíti az, amit József Attiláról elmondani szándékozik. A másik, említendő tényező Sebesi költői arcképeinek jellemzője: úgy idéz, kötet- vagy verseimet, egy-egy jellemző fordulatot, hogy az mintegy a költészet megjelenítését szolgálja, emblémaszerűen fölidézze a megjelenített emlékét (és olykor pályáját). Versünk esetében az idézőjelbe tett „Nagyon fáj” (kötet- és verscím) az egész élet- és költői pályára értendő, szinte megkülönböztető tulajdonság és nyelvi megjelenítés, amely személyiség-meghatározó és lírikusi tulajdonságokkal bír, minek következtében (a verssor elejére kiugratva) nem elfedi a József Attila-szubjektumot, éppen ellenkezőleg, szembeállítva a Halhatatlanok kötet többi költőjével/személyiségével, annak a különbözésnek jelölésére szolgál, amelynek révén kitüntetett