Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

úr cipőkanalának esetét: „(...) épp az alkotómunka az organikus létezésre való legnagyobb kísértés, gyarló erőpróba. (...) A Perzsia ban a gondolat emblémája is felbukkan: Brasch Izidor mester tökéletes, mindannyiunkat túlélő cipőkanala képében.”21 A továbbiakban Reményi József Tamás írása még érdekesebb fordulatot vesz: „(Az embléma elkerülhetetlenül irodalmias leírása nyugtalanította Hajnóczyt, ezért az irodalom határvonalát túllépve igyekezett minél tárgyiasabban, független mivoltában, objektként beemelni a szövegbe az embléma látványát vagy épp magát a tárgyat színpadi kellékként, díszletként, demonstrációként: az orgonagyökeret A hercegben, a kisfiú Könyv-Pálcika képregényét a Dinamitban.)”

„Jobb lenne cipőkanállá változni V

Ebben a dőlt betűvel külön szedett mondatban csúcsosodik ki és csapódik le mindaz, ami tragikomikum, keserű irónia, fájdalom és abszurditás e részben fellelhető. Inkább halott, sosem élt, tudat nélküli anyag, mint szenvedő, halálfélelemmel küzdő, meghaló ember. Az átváltozás, közelebbről: az élet minőségéből valami másba való átlépés a pálya előrehaladtán egyre többet foglalkoztatja Hajnóczy Pétert. A Dinamit című monodráma (bár két szereplő neve íródik ki, kiderül, monodrámáról van szó) III. felvonásában az árny (amivé a két szereplő végül eggyé-foszlik /’’lelkes eggyé így szaporodik”?/) így beszél: „Csendesen. Mi most átváltozunk... mi árnyak valami mássá leszünk, és búcsút veszünk nemlétező árnyalakunktól...”(709-710) Az árnyalak „lassan szürkés foltba mosódik, aztán eltűnik a szürke folt is”. Hajnóczy legutolsó, töredékben maradt írásában, a Last trainben, melyet a balatonfüredi szívkórházban vetett papírra, s melyen a legutolsó dátum 1981. VI. 30. - az átváltozás befejeződik: „szereplők: A Férfi, az Asszony és Férje, a Gyermek. Mindannyian halottak.”23

„Fátszólag eltávolodtunk attól, amit megjeleníteni szándékunkban állt.” A cipőkanalat illető eszmefuttatás még nem ért véget. A halmozás és a túlzás, a groteszk írói eszközeivel most annak részletezése következik a Hajnóczy-szövegben, milyen előnyökkel is jár a cipőkanálság emberlétünk buktatóihoz képest. Furcsán fordít a szerző a mondatok bizarr voltán, mikor, nem önmagát illetően, hanem külső értékítéletként, ő maga is használja a „bizarr” szót. Azokra a „másokra” érti, akiknek eszébe jutna ágyúval lőni egy cipőkanálra. Ilyen persze nincs; az egész csak megtagadott feltételes mód: épeszű katonák csak kórházra és lakóépületekre lőnek! A kegyetlen, készpénznek vett abszurd világ e magától értetődőség olyan fokán áll elő, mint a Jézus menyasszonya városi vadászaié. Ami itt arról elmondatik-elsorolódik, hogy mit nem fognak nagy valószínűséggel a cipőkanállal csinálni - az a félmúltnak és a jelennek olvassa a fejére minden emberellenes rémtettét. Körkép a 20. század történelméről. S hatása, akár - ha volna ilyen műfaj - a morbid epüllioné: tragikus és kisszerű tények

11