Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 1. szám - F. Nagy Klára: Egy rántotta

F. Nagy Klára • Egy rántotta 41 F. Nagy Klára EGY RÁNTOTTA §tefan sosem szaladt szívesebben, mint e derűs reggelen. Mintha valami friss fuvallat vonta volna előre. Könnyűnek érezte magát, mint súlyától szabadult hajó, amit kedvező áramlat sodor egy sokszor megálmodott kikötő felé. Pedig csak azért futott, hogy becsapja az időt, hogy lebírja, hogy megfossza zsugoriságától, s így több maradjon számára a keresésre. De hogy mit keres, még mindig nem tudta volna megmondani. Valamit, amit lehet, hogy sosem talál meg. Emlékeket, vágyakat, tájakat, ismerősöket, vagy mindezt együtt s ezen felül még valamivel többet is, valamit, mely nélkül sem egyik, sem másik nem találna visszhangra benne, mely nélkül mindez csupán valami megszokott próbálkozás lenne. Teljes lényével belevetette magát kísérletébe, anélkül, hogy ettől sikert, megoldást várt volna el. Keresése nem volt más, mint folytonos szembesülés önmagával. Az órájára pillantott. Még sok volt a vonat érkezéséig. Hazafelé kanyarodott. Már a lépcsőn vetkőzni kezdett, mintha ruhái szorításától szabadulva lelkén is enyhíthetne. Jólesőn vakargatva hátát, az elkövetkező napokról ábrándozva, türelme­sen várta, míg a kád megtelt vízzel. Nem hallotta meg a telefon csengését. Pedig Ilona volt, hogy jelezze, nem ma érkezik. Igaz, erre majdan amúgy is rájött, mikor a koraesti gyorshoz hiába ment elé. Közben szorongva vette elő a menetrendet s kijegyzetelt minden elképzelhető járatot, mellyel ideérhetne. De tudta, ha az elsővel is, a bizonytalan várakozás örökkévalóság­nak tűnik majd neki. Emberek közé vágyott. Hanshoz ment, kedves szomszédjához. Meghívta, tartson vele, vacsorára.- Látod, én leginkább e piac melletti falatozóba szeretek járni... Itt legalább jóízűen ehetünk pacalt. De ha kívánod, Costicá a legkomplikáltabb recepteket is elkészíti neked - bólintott $tefan kedélyesen az eléjük siető kocsmáros felé. - És figyeld csak, milyen természetesek, milyen felszabadultak itt az emberek... és hogy miről beszélgetnek... pontosabban: hogyan...- Nem sokat mondanak, hisz jobbára részegek.- Megint csak a rosszat veszed észre, mintha te nem is szeretnél olykor poharazgatni! Hát nem elragadó, ahogy minden konvenciónak fittyet hányva csak az ivás gyönyörére gondolnak?- Ha nem ismerném Doktor urat, iszákosnak kellene hinnem!

Next

/
Thumbnails
Contents