Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
a férfi a szerző maga. De nem, fikcióba helyeződik a cselekmény. Egy olyan világba, ahol a Halál lovagol, s ahová Perzsián át vezet az út. A „férfi”-nak nincs neve, még ez az őt megnevező szó is kisbetűs. Ezzel a lehető legközönségesebbé és magától értetődőbbé válik személye, megfosztva a nagybetű indukálta allegorikusságtól is. Ez a férfi itt lakik ebben a lakásban, jószerivel ebben a szobában: betegsége és rettegése e szoba foglyává teszi. Élettere szűk, tárgyainak száma korlátozott. Könyveivel, önmagával, üres papírlapjaival és emlékeivel folytat diskurzust; meg még az otthon nem lévő feleséggel. Az elbeszélés múlt időben folyik: az epika megszokott idő-választása. Az idő szinte állni látszik, sőt, sokszor mintha visszafelé mozdulna. (Ezt a mozgás először az M című stílusfordító írásban vehettük észre.) A cselekvés nem rendkívüli: a meg nem nevezett főszereplő, hogy tétlenségét, feszültségét oldja, találomra fölüt egy könyvet. Fényes nappal otthon, tevékenység nélkül, cselekvéshiányban. Érződik: a férfi el akarja terelni figyelmét valamiről, idő-kitöltő elfoglaltságot keres, pótcselekvéseket kreál. Hekerle László drámai szavaival, melyek A parancshoz fűződnek, de íme, itt is helyénvalóak: „A sebként szétnyíló én önmagát saját pusztuló állapotából értelmezi: ebben a rendszerben minden az irracionalitásba fut... nincsen, megszűnt a műben a külső, bár az átderengő epikus mozzanatok szűkítik a parttalanságot.”4 A férfi kallódik, veszteget saját idejében. „Küszöb-helyzetben” van (Bahtyin), áll, ül, egzisztál. Olvasni; vagy feszült tétlenségben felütni egy könyvet - egészen más. Sorsszerű, ahol a kötet kinyílik. A vendégszöveg többet elárul a hős kedélyállapotáról, az epikus szituációról, mint a helyzetteremtő első másfél sor. Visszajutottunk Augustinushoz és Petrarcához: a könyv éppen ott nyílik ki, ahol a válasz megtalálható az adott, kétségekkel teli lélekállapotra. Hajnóczy Péternél az akasztás precíz leírását kapjuk elmúlt századok szakszövege formájában. A könyvet, amiből az idézet származik, pontosan nem ismerem fel, ez után még nyomozni kell (mint oly sok más, ismeretlen/feltáratlan helyről származó izgalmas szövegbetét után az életműben, lásd például a Last train betéteit). (Hajnóczy olvasmányai különösek. Nem bölcsészként jutott el a magas irodalomhoz, hanem magánolvasmányokon keresztül. Felteszem, hogy teljes kölcsönkönyvtárakat volt képes „ki-olvasni”, végiglapozni, s autodidakta vizsgálódásai/ keresgélései/szenvedélyes olvasásrohamai közepette olyan gyöngyszemekre bukkant, amiket aztán - az ő révén - jelen tanulmány írója is megismert és megtanult értékelni. Érdekes helyzetbe kerül a kíváncsi olvasó, ha Hajnóczy Péter olvasmányainak akar a nyomába szegődni. A 70-es években, amikor az életmű létrejött, még nem volt a maihoz hasonló tudatossággal kifejlesztett és dokumentált az intertextualitás, ám Hajnóczy ösztönösen, de annál bőségesebben élt ezzel a módszerrel, mintegy kedvtelésből, amatőrként. S mivel nem tudatosan kikísérletezett, rafinált írói fogás ez nála, 3
