Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

mivel nemes játék, ösztönös ráérzés vagy önmaga szórakoztatása az, ahogy olvasmányélményeit felmondja/belemondja saját írásába, lebegtetve őket a szöveg tükrén- valóságos rébuszt, rejtelmes és izgalmas szöveghálót hoz létre.)

A bekezdés- (vagy fejezetjkezdő másfél sor szándékosan jeltelen („A férfi leemelt a könyvespolcról egy könyvet, és felütötte.7348/), s ebben a csendes, kevés szóval dolgozó tárgyilagosságban annál megdöbbentőbb az - egyébként hasonlóképp tárgyilagos, hisz „szakszövegről” van szó - akasztásos kivégzés hosszú és szakszerű leírása. Egy történelmi tanulmány részletét olvassuk, mely a kivégzésnek e nemére már mint múltbélire tekint vissza. A tetszőlegesen felnyitott könyv részlete a „bitó” szóval indít, „in médiás rés” vágva bele a higgadtan tálalt borzalomba (mely majd más szövegek, így a Jézus menyasszonya világát is jellemzi). Az első bekezdésben biztosít a szöveg régies ízéről: a „bitó” szót használja, „függőleges” helyett a „függélyes”-et, a kötelet pedig „átalvetik” a faoszlopon. Valóban, szakszerűségében, precizitásában - s a kontextusból adódó bizarr morbiditásában - a szövegbetét a majdani Jézus menyasszonya Egy ember preparálása című fejezetét idézi. („A hasrészen a bőr felvágása nem jelenti a hasfal felvágását [a bőr eltávolítása történik]. Megtörténik a lenyúzás, ezután történik a zsigerelés - belek, szív, máj, lép, vese, tüdő, gyomor, nemi szervek, amelyek később is az anatómiai szobor elkészítésénél megmintázhat ók.” [527]) Csakhogy ott ál-pontosságról, hamis szövegről van szó: a szakszerűség ott képtelenséget takar és, a bizarr érzést tetézendő, a szóbeliség pongyolaságával társul.

Hajnóczy Péter olvasója emlékezetében egy tömbbé vált az életmű, ezen belül, érzeteire hallgatva, nem foglalkozik a kronológiával - a bitó s az akasztás baljós leírása egybemosódik az életmű más tragikus, morbid, fenyegető szöveghelyeivel. (A legkétségbeesettebben sokat A parancs című kisregényében bíz vendégszövegei jelentéssugárzására a szerző.5 Itt egymást érik a - meggyőződésünk, nemcsak látszólag- összefüggéstelen, vad kaotikusságban, nyugtalanítóan egymásra hányt szöveghordalékok, szövegcafatok, melyeket gyakran a tipográfia és a tagolás is elkülönít egymástól és a főszövegtől, létrehozva így egy dinamikus, rapszodikus, szőnyegszerű montázsvilágot. „Az idézetek rendszeréből nőtt, széles körű, sokfelé nyitó aszszociációs háló, az idézet-szembesítő szerkesztés [...] egy különös többszólamúság megteremtésének eszköze.”6 „Az alkotó mintegy maga elé tesz képeket s szövegeket, majd e (látszólag) véletlenül egymás mellé került elemekből folytonosságot próbál teremteni.”7 Szegedy-Maszák Mihály e cikkében kísérletezőként értékeli és méltatja Hajnóczyt, a Jézus menyasszonya novelláskötetéről szólva; írásának címe mégis: „A továbblépés nehézségei”. Az eleinte várakozó, majd ingerült és egyre türelmetlenebb olvasó jobb híján azzal azonosul, abba feledkezik, abban keres értelmet, amit a szerző felkínál neki: olvassa a vendégszövegeket, rájuk hagyatkozik, beléjük vesztegeti elemző-figyelő vágyát.)

4