Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

Hajnóczy Péter 1979-es kisregényének, az életmű legismertebb darabjának egy szeletét szeretném e néhány oldalban megvizsgálni, közelebbről szemügyre venni. A halál kilovagolt Perzsiából utolsó harmadában kerül sor Brasch Izidor cipőkanalának epizódjára. A kisregényen belül nincsenek fejezetek. A beljebb kezdett, tipográfiailag elkülönített (dőlt betűs) írásszeletkék többfunkciósak, de semmiképp sem számítanak a némafilmekére emlékeztető alcímeknek, mint esetleg más Hajnóczy-szövegekben {A fűtő; A kék ólomkatona). Nagybekezdések tagolják ugyan néha a szöveg testét, s a most elkülönített részlet is egy efféle bekezdésnek indul; lezárulni azonban az így elkezdett szövegrész nem ott zárul le, ahol mi most, aktuálisan, abba szeretnénk hagyni olvasását. Be kell tehát vallanunk, hogy önkényesek leszünk a keret kijelölésében.

A Mátis Lívia által válogatott és összeállított 1982-es kötet1 348. lapjának közepétől a 352. lap felső harmadáig olvassuk most a Perzsiát, s próbálunk ebből a szegmensből a szövegegészre következtetéseket levonni. Igyekszünk úgy tenni (sikerülhet-e?), mintha csak ezt a részletet ismernénk, mintha semmi egyebet nem tudnánk a Perzsiáról Ebben a kiválaszott kisegységben található az emblematikus leírás Brasch Izidor (Budapest, Király-utcza 53.) cipőkanaláról, mely részletező tárgyiasságával szinte kiugrik a kisregény szövegéből, hogy annak halálvilágát, a férfi agóniáját valami masszívabbra, életesebbre: egy elpusztíthatatlan tárgyra cserélje.

„A férfi leemelt a könyvespolcról egy könyvet, és felütötte.

»Bitóként egyenes, négyzetes szerkezetű faoszlopot használtak. Valamennyi oldala mellé faéket vertek, így állították függélyesre, így szilárdították meg az aknában; felül pedig átalvetették rajta a kötelet.«”(348)

Az akasztófa szerkezetét és az akasztás menetét tárgyaló, igényes fogalmazásmódú szakszöveg, mely valahonnan az elmúlt századból származhat, még hosszan folytatódik: a találomra felütött könyv épp itt nyílt ki. Ismerős a keresztút-pillanatokban véletlenszerűen felnyitott könyv meséje: nagy elődei vannak Szent Pál, az ő nyomán Augustinus s majd őt követve Petrarca személyében. A párhuzamok a jelesül vizsgált szöveghez képest túlzónak tűnhetnek, annál is inkább, mert a fenti gondolkodók saját bevallásuk szerint megélték a csodát, mely egy válsághelyzeten segítette keresztül őket. Amit itt olvasunk - az „csak” irodalom; válsághelyzet pedig itt is van ugyan, de csoda nem történik. A könyv ómenszerűen nyílik ki a baljós soroknál, melyek egybevágnak a hős komor lélekállapotával. „Egyszemélyes történet”2 a Perzsia is; ami történik, „már egyetlen működő tudat terébe zsugorodik (azaz végtelenné, megfoghatatlanná tágul, ahogy tetszik ...)”3.

A vizsgált szövegrész egy férfi (nem; „a” férfi) ténykedésével indul. Ő a Hajnóczy-írások leggyakoribb hőse: a szerző alteregója, ha nem volna oly kevéssé divatos ezt állítani; ha nem beszélnénk oly gyakran a „szerző haláláról” - azt mondanánk,

2