Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

Egy bécsi magyar gavallér címmel, s benne e sorokkal: „Már ma a szíveket kirakják vásárra. / Legjobbat vehet a legpénzesebb; / Komisz lesz s rosszféle, ha olcsó az ára, / A módi s külföldi legbecsesebb...”18 Batsányi - 1800 körül - már indulatos gúnynyal fakad ki a Mi jót tettél a hazádnak? című költeményben: „Őseid korcs unokája, / Neved fényének rozsdája, / Gyáva, kevély, üres agy! / Buda-Pest látja s mondhatja, / Hogy feleid gyalázatja / S mások majma, csúíja vagy!”19 Ő azonban már 1788-ban merészebb következtetést vont le a jelenségből. „Imhol, büszke leányidnak külföldi szokásit / korcsosodott fiaid mely vetekedve veszik; / A míg lassanként eleink erkölcsi kiveszvén, / Drága szabadságunk majd temetőre jutand!... / Tétova tévelygünk született földünknek ölében.. .”20

A vallásos, s a jelenségnek ekkor még szükségszerűen csupán csíráit felfedő Sass gondolatai azonban másfelé kanyarodnak. (Érdekes viselettörténeti adalék, hogy Paládi-Kovács Attila egyik néprajzi cikkében azt állítja, a gubát „nem viselték a Dunántúlon”, „hiányát nyugaton a polgárosultabb ízléssel és a hosszú szőrű magyar juhfajta hiányával magyarázhatjuk, s nem zárhatjuk ki, hogy korábban a dunántúli magyar parasztok is viseltek gubát”.21 Ezzel szemben Sass verséből kiviláglik, hogy nemcsak ők: „Régi nemes kedves ruha / Volt a ködmen, bocskor, guba.” (S ha ez minden bizonnyal inkább a köznemesekre igaz, arra jó példa, hogy a ruházkodás változásában a XVIII. század fordulópont volt.) Az erkölcs kérdéseire térve felgyorsulnak a vers képsorai, olykor szabadszájúbb kifejezések nyomatékosítjáka fölháborodást és a vélt vagy valós veszélyt. Nem tudjuk, vajon a XIX. századi közlő, az akkori sajtó, vagy már maga a szerző pontozta-e ki az egyes szavakat, de a f/ará/ra, f/ar/a, b/ujaság/ban, k/urva/ruhát könnyen kikövetkeztethetők voltak mindkét korban.

A népi kultúrában csaknem kivétel nélkül rosszat sejtető és jelentő cifraság, akárcsak Arany János Vörös Rébékjében a „cifra asszony”, itt is erkölcsi elértéktelenedést feltételez. Egy nem sokkal későbbi székelyudvarhelyi gyűjteményben, amelyet Daróci József városi tanácsos írt össze Dávidné Soltári címmel 1790-1791-ben, szinte szó szerint hasonló gondolatokat találunk. Ott a „Gazda is siratja asszony cifraságát”, a komaasszony meg arra biztatja a nőt: „Add bérbe farodat, ruházd meg magadat.”22 Sass Jánosnál a hivalkodó öltözet mutatja, „Hogy a f/ar/a már eladó”, s „Hol a cégér ki van téve, / Ott a bor is meg lesz mérve.”

Szintén egy 1790-ben összeírt énekeskönyvben találjuk a következőt: „A szűcsnének pölhös teste, / Szemöldöke meg van föstve.”23 Szerzőnknél két versszakon át hajbodorítás, -felporozás, tükörbe bámulás és a hiúság netovábbja található: „Arcát kenyi, tisztogatja, / Csaknem magát csókolgatja.” Már Barcsay Ábrahám is látott hasonlót, s meg is írta azt Egy nagyságos asszonyságnak intésére: „Más, ki már nyolcadik ötödét éltének / Elérvén végére jutott szépségének, / Hogy eltitkolhassa ragyáit szivének, / Festékkel mázolja ráncait bőrének.”24 Ez a ma egészen ártatlannak

10