Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

kor már korszerűtlen, hatástalan. Szándékában s bizonyos tekintetben formájában is a nagy elődökhöz igazodik. Volt ugyanis a reformáció korának egy sokra nemigen méltatott, de kedvelt formája, a humort sem nélkülöző tanító-nevelő vers. Ha csak Tolnai Fabricius Bálint lakodalmon elmondott, a vendéglátás és viselkedés szabályaira oktató költeményére gondolunk, már közel járunk a gyökerekhez.13 Ugyanebből az időszakból öröklődött a költemény vetélkedés formája, amely hajdan a bor és víz, szépség és okosság alkalmi köntösét vette magára.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vers keletkezésének egyéb vonatkozásait sem. Sass János születésétől haláláig megnégyszereződött hazánk lakossága, s nem kis részt bevándorlással és betelepítéssel. Tolna megyében egymást érik a német ajkú községek, amelyek szabályozott viszonyok között gyorsan haladnak előre. A magyarság protestáns része, amelyhez a szerző is tartozik, gyakran még vallását sem gyakorolhatja szabadon, nemesei hivatalt alig kapnak, helyüket sokszor külhonból jöttek töltik fel. Másrészt - Varga imént idézett szavainak fonákjaként - közismert ekkor és később is az a jelenség, hogy „a korszerű európai kultúra irányában” tett első lépések többnyire kimerültek a külsőségek utánzásában, tartalmatlan majmolásában. Hogy is mondja Csokonai a jóval később, 1799-ben írt Culturában? Firkász szájába adja: „...több tudomány van a bodros tászliba, mint a magyar ingbe, a kurta magyar haj tökfejet mutat, de ha exotica parókát teszünk rá, az együgyűek káptalannak gondolják...”14 A tászli (kézfodor) jelentését ma már nem találjuk meg az idegen szavak szótárában, de akkoriban, elterjedésének kezdetét a férfiak elnőiesedését jelezte a kortárs számára. Ez nemcsak Sass János művéből olvasható ki, hanem Csokonai Dorottyája is így sóhajt föl: „Mit ér a fodros haj? a mandzsét? a tászli? / A zsinóros nadrág, ha az ember bászli?”15

Érdemes megfigyelnünk, hogy a jobbára csak a felvilágosodás második szakaszára keltezett problémák hogyan mutatják itt előbbi jelentkezésüket. Az iíjút megszólító öreg először is a nyelvet firtatja, s mikor beszélgetőtársa magyarságáról meggyőződik, akkor teszi fel a kérdést: „Ha vallód magad magyarnak, / Miért adsz helyt ily ruhának?” A külső nemesi tündöklésről a belső értékekre (vitézségre) fordul a szó, majd a divatbáb szellemes leírása záporozik. „Nem az Budán, hanem Bécsben / Járnak most szép öltözetben” - veti vissza a fiatal, de ezzel kettős vétséget követ el a köznemesi identitás ellen: az idősebb szemlélőben a külföldi divat utánzása a nemzethez való hűtlenséget vetíti előre. Ez rögtön a kevély üresség vádjaihoz vezet.

Ugyanez a folyamat szépen nyomon követhető Batsányi János húsz-harminc évvel később írott műveiben. „Felfedezvén nyelvünk fényes méltóságát, / Elűzted sok magyar előbbi vakságát, / Ki másnak koldulván rongyollott jószágát, / Nem is látta tulajdon ősi gazdagságát.”16 Lemondhatunk a boldogabb napokról „megvetvén ősink erkölcseit, / nyelvét, öltözetét, s nemzeti díszeit”.17 Csokonai külön verset is ír

9