Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
a szabadságot szajkózzák - mind mélyebbre merülnek a kispolgári életbe. Dobai Péter elmond pár gondolatot a Szerdahelyi Zoltánnak tett interjúban Hajnóczy idegenkedéséről mindenfajta kommuna-léttől, közös ideológián alapuló un. szabad közösségtől. Valószínűleg az igazi, tiszta, legnemesebb értelemben vett csoportosulásoktól nem idegenkedett volna, csakhogy ilyenek, ha léteztek is, nem a 60/70-es évek Budapestjén. (Hajnóczy Péter pedig nem volt az az ember, akinek pótszerekre lett volna szüksége a gondolatban. Abszolút megalkuvás nélkülinek képzelem őt, függetlennek és önállónak a szellem síkján; és erősen kritikus gondolkodónak. Érzelmi életében, betegségében lehetett kiszolgáltatott és másra utalt, de szellemileg és erkölcsileg sosem. Ebben a kérdésben őt József Attilához látom hasonlatosnak.) Vajon a novellát először olvasó eddigre izgatottan várja már, hogy mi lesz, mikor következik a címbéli csábító ígéret? Nekünk csak most tűnik fel, milyen későn, a kispróza világába történt milyen mély behatolás után hangzik fel a dallamértékű szó. Ennek oka valószínűleg az, hogy H. alakjához az első perctől türelmesen hozzárendeltük az általunk is jól ismert muzsikát - s az angol szót, mely érzetét előhívta. Egy szerelmi légyott szűkszavú, talán ironikus, mindenképp kívülről, távolságból látó és láttató leírását kapjuk: se érzelem, se szépítés, se szánakozás, se nosztalgia. Inkább sivár benyomást kelt a történet a lány és a fiú viselkedésével együtt: egy újhullámos olasz film kockái lehetnének, csakhogy itt a beszélő l.szám 1.személyben élte át mindezt, ő emlékezik, és emlékeit sajátos nyelvi formában fogalmazza meg. Egyrészt szűkszavú, nem részletez, nem fest környezetet és hangulatot, csak pasztózusan odateszi a kellékeket. Másrészt, akár a novella első bekezdésében („reá”; „állott”) a szólakok időnkénti változatossága lírát, furcsa diszharmóniát, finom feszültséget kölcsönöz az amúgy a leghétköznapibb szókincsből építkező bekezdésnek. Csak a szóalakok, a ragozás („énérettem”;„mondotta”), de talán egy-két szó is ebből a választékosabb nyelvi rétegből származik („elmenőben voltam már”; „úgy vélem”; „azon a régvolt éjszakán”). Ezen felül van még egy stílusárnyalat-váltás - vagy csak eufemizmus? -.virágnyelven mondás stb. a szövegrészben.A narrátor ezt mondja (már idéztük): „Pedig ennyi történt: meghívott albérleti szobájába, és feltette a lemezjátszóra a Hairt. Egymás után szívtuk a cigarettákat, hallgattuk a zenét, én pedig kitartóan udvaroltam H.-nak.”(660.) Ez utóbbi mondatra gondoltam. Ami abban a szobában történhetett, bizonyára nem udvarlás volt, de szándékosan ezzel a félrevezető, steril szóval illeti a narrátor. Igen, steril és hideg, kissé komikus az egész jelenet, elidegenedett és elidegenítő effektusokkal teli. (Hasonló jelenettel szolgál - valószínűleg ugyanarra az életrajzi momentumra megy vissza - az M-ben olvasható szerelmi kudarc: Malom, az ígéretes tehetségű úszóbajnok hiába próbálkozik a „szőke Vikinél” és Gabinál is: „»Ha még öt percig csinálod, nem bírom tovább.« 17
