Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

ismeretlennek, egy következő, az ő számára már láthatatlan telefonhasználónak szánja a sivár, de pajtási ajándékot. Egy gesztus, egy kinyúló kéz, mely ad, de nem kerülhet olyan pozícióba, hogy kapjon is. Azt a cigarettát valaki el fogja szívni, valaki megörül neki, valaki venni és értékelni fogja a gesztust. Vagy lehet, hogy csak az előző telefonáló figyelmetlenségének, feledékenységének tulajdonítja, épp csak a véletlennek? Egy másra irányuló, mégis mindenképpen egyoldalú gesztus tanúi vagyunk. Egy gyakran telefonáló magányos ember gesztusáé.

Továbbra is a hét évvel ezelőtti időszakban maradunk a következő bekezdésben. (Arra, hogy most van és nem az első találkozás, illetve az azt ki tudja, mennyi idővel követő együttlét ideje - csak az első bekezdés „hét év után”-ja utalt eddig.) „Nem könnyű elkülöníteni ezt az időszakot más korábbi időszakoktól. Régi nóták, beszédek az újságok hasábjain, amelyek korábbi nótákhoz és beszédekhez voltak hasonlatosak.”(658.) „Ez” az időszak a hét év előtti, az, amit a narrátor most, nyilván a lányt újra látva próbál megjeleníteni. De máris még régebbi időszakok idéződnek fel, illetve annak a leszögezése is megtörténik, hogy nehéz elkülöníteni az egyes időszakokat ebben a félmúltban: a slágerek, a politikai beszédek, ha némileg változtak is, ez nem volt számottevő. Monoton egymásutánban rétegződő múlt. Szűkszavú itt Hajnóczy, és mégis egy szürke, kontúrok nélküli korszak kiváló jellemzését adja. A különböző táncdalfesztiválok derűs optimizmust sugárzó dallamai (és szövegei, melyeket már a Perzsiaból ismerünk, túl saját „történelmi” tapasztalatunkon) és a hatalom szlogenjeiből felépülő semmitmondó beszédek a felvonulásokon, emelvényeken és az újságok hasábjain. Ezek közül kettőt mindjárt be is idéz a narrátor mintegy emlékeztetőül. Kettőt és - mint látni fogjuk - kétszer. („»Hazánk, egész népünk látja hasznát annak, ha felgyorsul azoknak a határozatoknak a végrehajtása, amelyeket a Párt az elmúlt esztendőkben a gazdasági és az állami élet fő területeire hozott lehetőségeink kiaknázása érdekében.«”; »Ma államunk minden hű polgára a hazának egyformán édes gyermeke, s minden dolgos ember tisztességesen megélhet. A magunk, a családunk, kisebb-nagyobb közösségünk, az ország sorsának jobbítására irányuló szándék vezérel bennünket. Ki merem mondani a méltatlanul ritkán használt szót, a hazaszeretetet.«"{658-659.)

így már négy teljes bekezdés van, ami kétszer ismétlődik, plusz a cigaretta-otthagyás mondata. Ez majd’ csak a kis novella felét teszi ki mennyiségileg. De nézzük, mit is választ a szerző-narrátor, emlékeztetőül azokra - s a korábbi - időkre, a hatalom mondataiból! Úgy tűnik, ép magyar kifejezésekből állnak e beszédekből kiszakított szövegrészek, értelmes, összefüggő magyar nyelven íródtak, választékos stílusban, és feltételezzük, hogy nem lehet túlontúl bonyolult az értelmük sem. Mégis sajátos helyzetbe kerülünk, amikor most nem idézni akarjuk őket (kimásolni a Hair szövegtömbjéből), hanem röviden össze szeretnénk foglalni, miről is van szó bennük. Alig

12