Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
Új Idők hasábjain. Hajnóczy Péter leginkább a Mai olasz elbeszélők 1942-es antoló. giájából, illetve az 1959-es Modern olasz novellák című válogatásból tájékozódhatott (mindkét kötet egy-egy novellát közöl a szárd írónőtől), de valamelyik kölcsönkönyvtárból kivehette Csüllög Mária 1944-es Deledda-kismonográfiáját is. A kis népek, elnyomatásban, kisebbségben élő nemzetek, népcsoportok sorsa, művészete mindig is foglalkoztatta Hajnóczyt. Érdekelték a walesiek, az írek, vonzódott a lengyelekhez; novellát szentelt a koptoknak, írt a shitákról. A Távol-Kelet, Dél-, illetve Közép-Amerika (Mexikó) különösen foglalkoztatták. Rokonra lelt minden elnyomottban, szűkölködőben - talán ez vezethette a szárdok irodalmához is. (Vagy láthatta és megragadhatta az a furcsa, lehajtott fejű fotó, melyet a Világirodalmi lexikon is közöl?) A Deledda-idézet után kizökkentő, éles váltással ez áll, új bekezdésben: „Aztán: »H. minden telefonfülkében hagyott egy szál cigarettát.«” Hangvétel- és stílustörés, váratlan közlés mindenképpen; éles visszakanyarodás az első mondatban megígért H.-hoz. (Az „aztán” időhatározószó külön mondatként és bekezdés-kezdőként való magányos használata gyakori eleme Hajnóczy prózájának. Különösen a filmes technikákkal dolgozó vagy éppen forgatókönyvnek készülő írásokban találkozunk használatával. Olyan, mint egy szerzői utasítás: kizökkent, kijózanít, vezeti a figyelmet, de azt is jelzi, hogy amit olvasok, az „csak irodalom” - a szerző bármikor beleszólhat, megtörheti, megvághatja, továbbugorhat benne, azaz uralja a saját szövegét. Egy példa az „aztán” jellegzetes használatára, a Ló a keramiton című forgatókönyvből: „A fiú az eget nézi, mélyen beszívja a friss, tiszta levegőt. Aztán Olyannak látjuk az öregasszonyt és a fiatal párt, mint a fiú: az öregasszony arcán, akár a párkákén, lassan csorog az Idő.. ,”12) A fő motívum mindenesetre H., s ha az első mondat érdeklődést keltett bennünk iránta, a többi rákövetkező mondat pedig megkísérelte elterelni róla a figyelmet - annál nagyobb várakozással és kíváncsisággal vagyunk irányában most, e mondatot hallva. A kijelentés idézőjelben van, akár Deledda sorai - mintha a narrátor hét év előtti gondolatait idézné ide. Amin akkor gondolkodott, H. szokásait valamennyire megismerve. Ismerhette ezt a lányt (bár „csak az Isten emlékszik reá”, hogyan ismerkedett meg vele), többször lehettek egy társaságban, a fiú bizonyára vonzónak találta, de a lány nem kezdeményezett. Ez az egy délután és éjjel is ki tudja, hogyan jöhetett csak létre, s ez is, úgy tűnik, szinte kizárólag a Hair zenéje miatt. De H. szokásairól hallhatott a fiú, követhette, ennek a telefonfülkés ügynek egyszer szemtanúja is lehetett... Figyelte volna a lányt? Sosem fogjuk megtudni, a novella szövege nem engedi. A mi fantáziánkat is megindítja ez a magányra valló, de kinyílni vágyó szokás. Egy 11
