Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra

Heilmann József • Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra 53

részét képezik Kalász prózájának, mint a szociográfiai jellegű telepítés- és településtörténetek, a személyesebb hangvételt megütő családtörténetek epizódjai, és az élményszerűen hiteles visszaemlékezések és emlékiratrészletek.

A műfajilag és szövegtanilag sokrétű könyv strukturálisan két részre tagolódik. A Krónika címet viselő első rész nyolc fejezete apró mozaikképekben ad történeti áttekintést a 18. századi betelepüléstől kezdve a Volksbund bukásáig. Az első fejezet azonban mégsem a 18., hanem a 19. századba viszi vissza az olvasót: a földvári Szigeti József olyan német származású fiatal - neve szerint lehetne magyar is -, aki honvédként harcolt a magyar szabadság és polgárosodás ügyéért. Olyan alakulatban szolgált, amelyet az 1848/49-es szabadságharc bukása után megtizedeltek. Az ősei pfalzi nyelvjárását és a magyart egyaránt beszélő fogoly ugyan megmenekül a császáriak bosszújától (az asztalra helyezett kőedényből szerencséjének köszönhetően nem fekete, hanem fehér cédulát húzott, és így megmenekült a tizedeléstől), de nem kerülhette el a megtorlás enyhébb fokozatait, így a „vesszőfutás”-nak nevezett megvesszőzést. A császári rémuralom megtorló akcióiból ilyen formán részesülő Szigeti helyzete, aki német származása ellenére Béccsel szemben harcolt magyar szabadságharcban, nem egyedi. A szerző levéltári adatokra hivatkozva szülőfalujából is hoz hasonló példákat. Ezek az esetek a könyv kontextusában a személyes sorson túlmutató szimbolikus jelentést is hordoznak: jól példázzák egy magyarországi nemzetiség, a németek sorsát, lelkületét, gondolkodásmódját. A török hódoltság elnéptelenedett országrészeit a Mária Terézia idején benépesítő németek leszármazottai - a betelepítés után alig száz évvel - már gyökeret vertek új hazájukban. Nemcsak a gazdasági felemelkedésben játszottak vezető szerepet, hanem, ha kellett, katonaként szolgálták a magyar szabadság és polgárosodás ügyét, adott esetben az Osztrák Császárság törekvéseivel szemben. Ez az első, alapozó fejezet - az in médiás rés szerkesztésnek is köszönhetően - kiemelt helyzetű és jelentőségű. Mondanivalója a további fejezetekre is rávetíti fényét. Még a megtévelyedés éveit megidéző fejezetek olvasását és értelmezését is befolyásolja e nyitó történet erkölcsi tanulsága. Jól példázza: a magyarországi németség már a betelepítés utáni évszázadban képes volt integrálódni a magyar viszonyokhoz, igyekezetével, szorgalmával és lelkűidével, szellemével gyarapítani tudta a magyar nemzetet.

Az 1848-as „hűség”- fejezetet - az ellenpontozásos szerkesztés érzelmi-hangulati lehetőségeit kiaknázva, tudatos kontraszthatást keltve - időben újabb száz esztendőt átugorva a második világháború utáni kitelepítés, az internálás és deportálás eseményeit megidéző fejezet követi. „A németek „visszatelepítése” Magyarországról egykori hazájukba, az „anyaországba” (az aktákban, előterjesztésekben, kampány