Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra

54

Űj ÜUNATÁJ • 2004. DECEMBER

szavalatokban mindig így szerepelt) 1946. január 19-én Budaörsön kezdődött, és 1948 júniusában fejeződött be Baranyában.”1 A svábság Szovjetunióba deportálása, Németországba való kitelepítése és belső internálása a témája ennek a fejezetnek. A nagypolitika képviselői és összefüggései (Benes csehszlovák államelnök, Erdei Ferenc, Bodor György telepítési kormánybiztos és Bibó István állásfoglalásai és tettei tükrében) éppúgy megjelennek, mint azon egyszerű és tájékozatlan falusi sváb emberek megpróbáltatásai, akik a lengyeli Apponyi-kastély gyűjtőtáborába vagy éppen bíróság elé kerültek, mint a bikácsi Schmausser, ill. a mosonszolnoki Janka Brasch. Az események kettős, az országos politika és kisember nézőpontjából történő láttatása végig jellemző a regényre. Az országos politikai eseményeket és azok hatásait a kisemberre a német falvak lakosainak élettörténetéből vett jellemző esetekkel szemlélteti a szerző. A 3. fejezetben kalandozik időben a legtávolabbra az elbeszélői tudatmozgás a 18. századi betelepítések felelevenítésével. A személyes családtörténeti vallomások (az apai és anyai ág felvázolása), valamint Vaskút és Somberek (az író szülőfaluja) történetéhez kapcsolódó adalékok szubjektivitást, személyességet is kölcsönöznek a 250 évvel korábbi betelepítési hullám megelevenítésének.

Az első három fejezet bravúros szerkesztésről tanúskodik. Szinte megelőlegezik, összegzik a könyv egész tartalmát. Közel három évszázad reményteli vagy sorscsapásoktól terhes történéseinek csomópontjait jelképi erővel sűrítik magukba. Milyen sokatmondó a három egymást követő század, a 18., 19. és 20. századközép eseményeinek egymás mellé helyezése, bár az nem kronologikus, hanem az időrendet megbontó in médiás rés szerkesztéssel történik. 1748-50: már kezdetét vette a német kolonizáció második hulláma (3. fejezet), az integrálódást az új hazába az 1848/49. évi szabadságharcban való részvétel és ennek következtében a császári megtorlás jelképezi (1. fejezet), 1946-48 pedig a svábok kitelepítésének, kollektív megbüntetésének évei (2. fejezet). Ezek az egymást kb. száz évenkénti ritmusban követő századközepek olyan kulminális pontok a nemzetiség történetében, melyek annak alakulását jelképi erővel sommázzák.

A 3. fejezet családtörténete kronológiailag már a 20. század második évtizedébe nyúlik, hogy a „boldog békeidők”-ben megalapozott gazdasági fellendülés érzékeltetése után a szerző a további fejezetekben már lassított tempóban és részletezőbben, az időben lineárisan haladva a 20-as, 30-as és 40-es évek közéletének a nemzetiség sorsa és történelme szempontjából döntő jelentőségű csomópontjait, eseményeit vizsgálja a kort meghatározó politikusok, közéleti személyiségek, intézmények reflektorfénybe állításával. A Horthy-korszak (nemzetiségi) politikáját és a kor hangulatát esszéisztikusan érzékeltető fejezetekben Kalász Márton szól a Bleyer-féle népművelési egyesü