Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban
Kolontári Attila • Illyés Gyula a Szovjetunióban 43 ról. A választás Illyés Gyulára és Nagy Lajosra esett mint baloldali elkötelezettségű, a „proletariátussal rokonszenvező” polgári/népi írókra. Illyés esetében minden bizonnyal figyelembe vették a francia baloldali értelmiséghez fűződő kapcsolatát. Máig tisztázatlan és vitatott kérdést jelent, hogy az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedő József Attila nem utazhatott (pedig nagyon szeretett volna). Propaganda szempontból a szovjetek nyilván hasznosabbnak találták, ha két nem kommunista író tesz majd hitet a szovjet nagyszerűsége mellett, mintha elkötelezett kommunisták tollából olvasható ugyanez. Nagy Lajos megemlíti, hogy L. J. személyében tolmácsot osztottak be melléje. Ma már tudjuk, az illető Matejka János volt, egykori cserekommunista, a moszkvai magyar emigráció egy tagja. (Mint sok más sorstársa, később ő is a sztálini represszióknak esik áldozatul.) Feltehetően mindkét magyar író találkozott a moszkvai emigráció más prominens személyiségeivel is, erről azonban érthető okokból hallgattak. Más forrásból ismert, hogy Nagy Lajos kinti tartózkodása alatt egy alkalommal Kun Bélával is találkozott. Illyés Gyula eredeti elképzelése szerint megírta Oroszország - Útijegyzetek című könyvét, Nagy Lajos nem szándékozott írásos formába önteni élményeit, végül mégis megszületett egy sajátos sorsú kézirat, aminek megmaradt részeit 1989-ben adták ki Magyarországon „Tízezer kilométer Szovjetoroszországföldjén” címmel. A két munkát párhuzamosan, egyszerre érdemes olvasni. Úgy tűnik, Illyés Gyula sikerrel hajózott el Scylla és Charybdis között (Nagy Lajos kifejezése). Oly formában jelentette meg gondolatait, hogy a magyar hatóságok nem indíthattak ellene eljárást kommunista propaganda címén (a nyugati értelmiség Szovjetunióval szimpatizáló tagjainak ilyesmitől nem kellett tartania), és baloldali elvbarátai sem vádolhatták a Szovjetunió dehonesztálásával, amivel - és ez kedvelt érvelés volt abban a korban - „objektív módon a haladásellenes, fasiszta erők kezére játszik”. Mindez nem volt könnyű feladat. Déry Tibornak és Nagy Lajosnak nem sikerült. Előbbit André Gide már említett művének magyar fordításáért fogták perbe és ítélték két hónapi fogházra, mivel a fordítás a bíróság véleménye szerint alkalmas volt arra, hogy „a magyarországi proletariátust és a hasonló gondolkodásúakat az itteni állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló valamely lépésre izgassa”. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a mű a Rákosi-érában F. I. - fasiszta irodalom-minősítéssel a központi könyvtárak zárt anyagához tartozott.) Nagy Lajos - nyilván Illyés könyvének hatására - Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, a Szabadságban kezdi meg cikksorozat formájában úti élményei közlését. Őt viszont a kommunista mozgalom részéről - személy szerint Lázár Vilmos és József Attila - kérik, kényszerítik, hogy tiltássá le a közlést az újságban, a megmaradt kéziratokat pedig égesse
