Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban
44 Új DUNATÁJ • 2004. DECEMBER el. Még a már kiutalt honorárium visszafizetésére is összedobták a pénzt. A történeti hűség kedvéért hozzátesszük, Illyés számára sem maradt következmények nélkül szovjetunióbeli útja. Petrák Katalin könyvében olvashatjuk, hogy amikor 1935-ben tisztviselői állásra pályázott a Magyar Nemzeti Banknál, akkor a csendőrség nyomozó osztályán róla készült feljegyzés az író „közismert szovjet kapcsolatai” miatt aggályosnak tartja felvételét. Attól tartottak, amennyiben „bekerülne a Magyar Nemzeti Bankhoz, ottani szolgálati összeköttetését és lehetőségeit valószínűleg felhasználná”. A két alkotó habitusát összehasonlítva elmondhatjuk, hogy Illyés egyértelműen nyitottabb, ekkor mindössze 32 éves, igyekszik minél többet látni, tapasztalni a Szovjetunióban, a Szovjetunióból. Nagy Lajos már 51 éves, összehasonlíthatatlanul nehezebben viseli az utazással járó kellemetlenségeket, szinte minden apróság idegesíti: rossz a sör, udvariatlan a kiszolgálás, csak valutáért hajlandók rendes kávét adni, sőt van olyan utcai koldus is, aki csak valutát hajlandó elfogadni; rubelért csak langyos vizet lehet inni a szálloda éttermében. Egy gyári üzemi étkezdéről, melynek leírásánál Illyés Gyula mindössze a menü összetételének megemlítésére szorítkozott, Nagy Lajos a következőket jegyzi le: „Az ebéd sok volt, de minőségével alig múlta felül egy pesti mellékutcai kifőzés kosztját. A hosszú asztalon több személy számára csak egy pohár állott. Külön poharat kértem, mire a pincér mindnyájunk számára hozott egy-egy poharat. A poharakat úgy tartotta, hogy mindegyikben benne volt az ujja. Ezt a csekélységet sem hagyhattam megjegyzés nélkül, azért, mert már torkig voltam azokkal a hibákkal, amiket az ízlés, a higiénia s a csinosság ellen mindenütt és minduntalan elkövettek.” Egy mezőgazdasági vegyszereket előállító laboratórium étkezőjében pedig a „bűzös és pocsék leves” láttán megjegyezte, hogy megvan az ellenszer, amitől a kártevők biztosan elpusztulnak. Nagy Lajos nem tud, nem ért oroszul, és ez rettenetesen frusztrálja. Magát a nyelvet is rondának, beszélhetetlennek és megtanulhatatlannak tartja, a cirill betűk rejtelmes hieroglifáknak tűntek számára. Nagyon hamar elege lett az úgynevezett szovjet paradicsomból: „Ettől kezdve csak a Tretyakov képtárba jártam és az állatkertbe. Képeket, állatokat, fákat néztem csak szívesen.” A történet úgy lesz teljes, ha hozzátesszük, hogy Illyés Gyula könyvéről Nagy Lajos igen érdekes recenziót írt a Nyugat hasábjain. Ebben megemlíti, hogy Illyéssel együtt érkezett Moszkvába, szinte mindenhová együtt mentek, gyakran közös szobában aludtak. Mint mondta, minden olvasó közül ő volt a legkíváncsibb arra, hogy Illyés mit tud kihozni ebből az útból. Ő eredetileg nem akarta megírni úti élményeit, hiszen vendégként nem akarta megbántani vendéglátóit, az ország ugyanakkor levizsgázott előtte, a látottakról pedig csak a dupla csalódás hangján írhatna, illetve a
