Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Tverdota György: Magyar irodalom Európában - avagy a hungarológia helyzete
36 ÚJ DUNATÁJ • 2004. DECEMBER vannak a maga pénzügyi korlátái, számos ellátási nehézség merül föl, de ugyanazt mondhatjuk ezzel kapcsolatban is, ami általában a hungarológiai oktatásról elhangzott: a külföldi oktatóhelyek és más intézmények könyvtárai ellátásának és fenntartásának fennállnak az intézményi feltételei. Amiben legnagyobb hiányt szenved irodalmunk, különösen, ha a pedagógiai relációt figyelmünk előterében tartjuk, az a rá vonatkozó, az adott ország nyelvén írt másodlagos irodalom, az ún. szakirodalom. Szimptomatikus jelenség, hogy nemigen beszélhetünk a magyar irodalmi hivatkozások diffúz jelenlétéről, amely a legbiztosabb jele annak, hogy egy adott nemzet irodalma vagy akár annak csak egyegy szerzője eleven hatóerő a befogadó irodalomban. A Don Quijotéról, Kafkáról, Dosztojevszkijről, Borghesről, az Isteni Színjátékról lépten-nyomon, véletlenszerűen, mellékesen is szót ejt egy-egy szakember, bármi legyen is egyébként írásának témája. De Bahtyin, Propp vagy Eco is szaktekintélynek számít saját hazája határain túl is. Magyar szerzők csak elvétve kapják meg ezt a figyelmet. Ahhoz, hogy magyar mű hangsúlyosan szóba kerüljön, szerzőjének vagy magyar szakosnak vagy legalább Közép-Európa szakértőnek (esetleg finnugristának) kell lennie. A magyar irodalomról való beszéd tehát óhatatlanul beszorul valamely specializáció gettójába. Ez ellen a zárójeles szereplés ellen fel kell venni a küzdelmet. A közvetlen kár, ami ebből származik, lemérhető a hungarológus oktató munkája elé állított botrányos minőségi korláton. Ha nincs elég lexikon, tanulmány, elemzés, kézikönyv, segédanyag, amelyből az egyetemi hallgató saját nyelvén tájékozódhat valamely magyar műről, szerzőről, folyóiratról, jelenségről, akkor az oktatás egy igen jelentős hányadát a lexikális anyag továbbadására kell fordítani. Arra, hogy mikor élt Petőfi, hogyan halt meg, ki volt Bánk bán, milyen irányt követett a Nyugat folyóirat stb. Az egyetemi oktató, legyen akár nemzetközileg is értékelhető felkészültségű és színvonalú szakember, óráin emelt szintű középiskolai tanári munkára kell korlátozza magát. A közvetett kár pedig az, hogy a magyar irodalom teljesítményei nem kerülnek be egy olyan diszkurzusba, amelyben Ady, Kassák, József Attila vagy Pilinszky Rilke, Eliot, Benn, Pound, Valéry költészetével szembesülnek, illetve amelyben Kosztolányi, Krúdy, Márai akár csak ellenpéldákként Joyce, Proust, Mann mellé állíthatóak lennének. Az irodalomban csak az létezik, amiről beszélnek. Petőfi, minden önmegnyugtató hiedelmünk ellenére alig létezik, mert a hungarológusok az utóbbi évtizedekben elfelejtettek róla beszélni. Kosztolányi ellenben, évtizedekkel a halála után feltámadt. József Attila pedig ott létezik, ahol a róla való beszédet sikeresen ráhangolták valamilyen, ma korszerűnek elfogadott tematikára.
