Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Térey János: Hadrianus redivivus (vers)
Térey János • Vers 17 A szépséget megsemmisülni!... Százszor Indultunk együtt társasutazásra, Mégsem voltam mellette akkor, ott, Mikor a Nílus örvényébe fulladt; És mert nem láttam elrendeltetéskor, Nem is tudtam neki segíteni... Mikor meghalt, rögtön szobrászt hívattam, És pózba merevülve, íme itt van! Föltartott ujjal hív az uszodába: Vállára vetve a törölköző. Bókolnék neki: „Megemberesedtél...” Mert alma-alkat, a hasára hízik, És gondolatialan, mint egy növény. A víz fölött fölépült féltucat híd, S átkelve a legszélesebbiken, Éjfélre Trans-Aquincumban vagyunk. Ferox, a koldus, innen érkezett. Pirosló szemmel, száz évvel halálom Után, a puszta partról jött közénk, A luxus szomszédjából, deszka hátán. A dagály vitte őt a szarmaták, Jazigok járta földről odaátra: Az innen volt a túl, a túl az innen, Ott volt a város, itt a sűrű semmi, Ott volt a vallás, itt pedig a köd; Itt hűvös, ott a légfűtött limes, de Mi fáztunk, és nem ők, Pannóniában, S a jéghideg tömbbé fagyott aszúbort Baltával aprítottuk föl... Mi munka Volt háromszázszor áttelelni itt! Szakállunk szálai, akár a dermedt Mocsár mentén a dér csipkézte zsombék... És lóhalálban kellett hazafutni. A legnagyobb végvárból védjegyestül Ötezer tégla egészben marad
