Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Térey János: Hadrianus redivivus (vers)
16 Új DUNATÁJ • 2004. DECEMBER Hogy belátásra bírjon: élni szép, Hát ne tegyek kárt árnyék-önmagamban... „Ha szót fogadsz, majd újra látok én is.” Az ég üzente, hogy meggyógyulok. Egy mennyei hang! Hányszor hallom én is, És aztán: semmi. Nem változtatok. Miért nem? Hiúságok hiúsága: Pont így vagyok jó. Már megszoktatok, nem? „Mosd meg a szemed, és számolj be”, mondom. Ő erre: „Látok.” „Állj föl”, biztatom. „Kit látsz?” „Megint az optimista császárt.” „Nem császár, most már senki semmije.” „Ha semmiség is vagy, látszani látszol.” Fölhallatszik a trónig: felesel A szárazabbik lét a bővizűvel. Hogy hízeleg az olyan nekrológ is, Mely úgy kezdődik: „Nem szerettem őt.” Mondják, hogy hitveságyunk Sabinával Hideg volt, mint Észak-Britannia; Én kergettem halálba Antinoust, Kiről később várost és csillagot Neveztem el... Nagyon megszomorított. A nyári jóslat értelmében akkor Maradok életben, ha valaki Helyettem hagyja el önként a földet... Miért nem szólt, hogy jóslatot kapott? Tényleg, szerinte szentírás a jóslat? Akkor fogom magam, és hepiendet Jósolok helynek, helytartónak is, jó?... Áldozatával a nap hőse lesz. Sosem volt nála gyönyörűbb fiú; Leendő isten: bármit megtehet? Hé, Majd úgy tanítják egyszer, szertelen Kéjsóvárságom veszejtette el? Na és ha úgy van?... Legalább ha látom
