Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Mikor születtem, a kezemben kés volt" (Tanulmány)

Gajdó Ágnes • „Mikor születtem, a kezemben kés volt'

49

tés, közveszélyes munkakerülés, állandó botrányokozás, beteges hazudozás miatt örökös dologházi fenyítésre ítéltek, kilenc hónapig tartó vizsgálati fogság után, elutasítva kegyelmi kérvényemet, átutaltak a javíthatatlan bűnözők világába. A nyomozás eredménytelenségét a hatósági közegek kínvallatási adataival palástolták s a kínvallatás, mondhatom, egy örökkévalóságig tartott. Hiába hangoztattam ártatlanságomat, a bíróság a nyomozati jelentést s a kikényszerített beismerő vallomást fogadta el az ítélet alapjául..

A töredékben a születést büntetésnek minősíti a költő; arra utal, hogy az életre ítéltség egyben halálra ítéltség is A lét ambivalenciája, hogy valójában halálra születünk; születésünk pillanatában ítéltetünk halálra, de a tárgyalás egész életünkön keresztül folyik. Fellebbezni lehet, de elutasítják. Ez a legkegyetlenebb módszer, amelyet valaha „bírók” alkalmaztak, alkalmaznak. Figyelemre méltó, hogy a költő éppen hét bűnt sorol, amelyek miatt születésre ítélték. (Ezeket csak nagyon erőltetetten lehetne azonosítani a hét főbűnnel: 1. kevélység; 2. fösvénység; 3. bűnös érzékiség; 4. irigység; 5. torkosság; 6. harag; 7. lustaság.) Az viszont érdekes, hogy a születést bűnnek is értelmezhetjük a töredék alapján. Ebben az összefüggésben szinte József Attila-i paradoxont állapíthatunk meg: bűnei miatt ítélték életre, de születésével újabb bűnt követett el. A születés bűnéért járó büntetés: a halál. (A brahmanizmus és buddhizmus tanítása szerint a születés előtti bűnökért az élet során kell bűnhődni.)

Ha a születés bűn, akkor indokolt a bűntudat megjelenése. Kés helyett kevésbé(?) veszélyes szerszámot ragad; a tolla bűnhődés eszköze lesz, amennyiben a költő azért ír, hogy vezekeljen. A születés és más bűnök miatt érzett lelkiismeret-furdalását vetíti versbe; a múlt felidézésével kíván megszabadulni a jelen kínjaitól. Vágó Márta említi, hogy a költő nagy jelentőséget tulajdonított az analitikus kezelés során felszínre kerülő gyermekkori emlékeknek: „Gyakran említette, hogy nagy versei sohasem jöttek volna létre, ha az analízisben nem értette volna meg a gyerekkori dolgok összefüggését a későbbiekkel. Ott oldódtak fel az elfojtott mondanivalók. [... ] Akkor is, amikor már gyűlölte Gyömrőit, mindig újra elmondta, hogy a nagy verseit, hiába, neki köszönheti, illetve az analízisnek, egy-egy sorra vonatkozólag is.”

Néha mégis kételkedett, alábecsülve tehetségét, költészetének erejét és értékét. Ignotus Pál úgy emlékezik vissza, hogy József Attila „dühöngve követelte a szeretetet, fogcsikorgatva hajszolta magát a szeretetbe. Szinte valamely sötét bűntudattól űzve, melyből nem szabadíthatja ki más, mint a teljes bizonyosság a tárgyi igazságban s minden létezőkkel - emberekkel, hangyákkal, gyíkokkal és napraforgókkal való összeölelkezésben. Ezért volt alázatos a hetykeségben, a gőgjében, ezért dobta oda magát versben, párbeszédben, érzelmi cinkosságban mindenkinek, aki feléje nyúlt,