Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Mikor születtem, a kezemben kés volt" (Tanulmány)

Gajdó Ágnes • „Mikor születtem, a kezemben kés volt

47

„Jaj, szeressetek szilajon, / hessentsétek el nagy bajom! / Eszméim közt, mint a majom / a rácsok közt le és föl, / vicsorgók és ugrándozom, / mert semmit nem hiszek s nagyon / félek a büntetéstől.” Az első versszakban fellelhető majom-motívum Kafkára vezethető vissza. A fogságba vetett állat a rács mögött ugrál, szabadulni szeretne. József Attilánál ez az kép három versben található meg: [Leülepszik...], Légy ostoba, Kiáltozás. A szabadságát vesztett majom a Jelentés az Akadémiának című Kafka-műben mint beszélő szerepel. A bezárt állat nem akart szökni: „...nem kívántam sem akkor, sem most a szabadságot. Mellesleg: a szabadsággal nagyon is sok öncsalás adódik az emberek között. [...] ... a szabadságot nem akartam. Csak menekvést.” Menekvés, menedék lehet például a szeretett társ, aki által megszabadul a magánytól, és aki föloldozza a különállás vétsége alól. [Nincs közöm senkihez] című keltezetlen töredékében így vall: „Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész, / vagyok mint a hideg, világos és nehéz.” A magány érzése, az elkülönültség élménye szorongást kelt. Erich Fromm szerint „elkülönültnek lenni annyi, mint elvágva lenni minden lehetőségtől, hogy emberi képességeimet kifejthessem. Aki tehát elkülönült, az tehetetlen; [...] mélységes szorongás forrása az elkülönültség. Azonkívül szégyenkezést és bűntudatot kelt.”

A bűntudat elviselhetőbb volna, ha tartozna valakihez, miként azt az Én nem tudtam című versében megfogalmazza: „bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, / hogy ne maradjak egész egyedül”.

A háromszor hét versszakból fölépülő költemény középső, központi egységének középpontjában, kiemelt helyen található a „kifent rohamkés”; a 11. sor a teljes vers tengelye:

Halandó, hallod-e dalom, vagy zúgod csak, mint a vadon?

Ölelj meg, ne bámulj vakon a kifent rohamkéstől - nincs halhatatlan oltalom, akinek panaszolhatom: félek a büntetéstől.

Figyelemre méltó, hogy a legsúlyosabb mondanivaló tipográfiailag is jelölt: a versszakok középpontja, minden negyedik sor („a rácsok közt le és föl”; „a kifent rohamkéstől”; „némán a szenvedéstől”) és minden hetedik sor, vagyis a „félek a büntetéstől” refrén kicsit beljebb kezdődik. A Kiáltozás talán valóban a költő legtökéletesebb szerkezetű remekműve.