Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Mikor születtem, a kezemben kés volt" (Tanulmány)

42

ÜJ DüNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER

hogy a végleges változatban nem ennyire egyértelmű a képzelt apagyilkosság: „Elmondom: öltem. Nem tudom / kit, talán az apám”. Az áldozat kilétét illető bizonytalanságot a „nem tudom” és a „talán” fejezi ki; az áthajlás megtöri a mondatot, a sorzáró tagadás azt sugallja, hogy az ölés ténye is megkérdőjeleződik. A száraz tényt közlő tőmondat azonban látszólag eloszlatja a homályt: „Késsel szúrtam.” Az ölés eszközét mondat- és sorkezdő, tehát kiemelt helyen szerepelteti a költő. A „szerepeltetés” ezúttal szó szerint értendő: a megbotránkoztató kijelentés valójában kegyetlen játék, díszlet. A pusztító ösztönt és a halálos bűnt túlságosan is őszintén, szinte kihívóan vallja be. Nem „valóságosan” öli meg az apát, hanem a vele kapcsolatos negatív érzéseit igyekszik elpusztítani. A benne élő apakép megtisztítására tesz kísérletet; azzal, hogy „megöli”, végérvényesen tisztázza a helyzetet. (Feltehetően József Attila tudta, hogy apja nem vándorolt ki Amerikába, talán azt is, hogy Romániáig jutott; erre a Szabad ötletek jegyzékében is utal: „mit szeretnék az apámon - él”)

A Nagyon fáj című kötet „egy megnyomott és veszendő ember sikolya, kapálózása, terápiája, mérge, dühöngése, csitulása, felsírása, önelemzése, betegségértelmezése”. (Fejtő Ferenc) A már 1934-ben öngyógyító szándékkal végzett önanalízis során fölidézett gyermekkori emlékek előhívják a szorongással és önvádaskodással összekapcsolódó bűnt és a bűntudatot, mely az anyához fűződő érzéseiből éppúgy táplálkozik, mint a világhiányból vagy az istenkeresésből. A múltba merülés folyamata nyomon követhető a versekben. A költő nem tud szabadulni anyja emlékétől: „már egy hete csak a mamára / gondolok mindig”. A gyermek (vélt) ragaszkodó lázadása és az anya (vélt) kényszerű közönye, beletörődése egyaránt fáj a felnőttnek. Az emlékezés az elfojtott emlékek, a tabunak vélt dolgok kimondásával az Iszonyatban folytatódik; ehhez a vershez köthető a korábbi, 1933-ban keletkezett Egy kisgyerek sír (hasonló hangulat- és érzésvilág) és a későbbi Ha a hold süt (a Szép Szó 1936. márciusi számában jelent meg); a költő meghasadt életérzésének bizonyítékai.

A kés a versbéli gyermek számára az evéshez tartozó, bűntudatot okozó eszköz, hiszen az álombéli gyermek éjjel, titokban majszolja a konyhában a kenyeret. A „világrecsegés”, önnön lelkiismeretének félelmes dübörgése nem szűnik: „Belesáppad a gyermek, elejti a kést / és visszalopódzva lefekszik...” Óhatatlanul eszünkbe juthat a nevezetes, a költő által sokat emlegetett, ugyancsak bűntudatot okozó buktaevés-történet. Stoll Béla a Szabad ötletek jegyzékéhez fűzött jegyzeteiben rávilágít arra, hogy ez az eset lett „a” verés, „amely mitikus arányúvá, életének fordulatává növekedett a költő emlékezetében: »a verésig minden rendben volt, aztán lett beteg az anyám«”.

József Attila műveiből kiviláglik, a költő arra a - kevéssé megnyugtató - következtetésre jutott, hogy a gyermekkori vétkek, bűnök okozzák a felnőtt minden prob-