Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Mikor születtem, a kezemben kés volt" (Tanulmány)
Gajdó Ágnes • „Mikor születtem, a kezemben kés volt’ 41 képpen fontosabb, mint az a kivételes lehetőség, amelyet életnek nevezünk, hiszen a halál, azaz a nem-lét erősebb és állandóbb kategória. Kétségtelen, hogy József Attila élete és költészete a befelé fordulás évében, 1935-ben is jelentősen megváltozik, vagyis kiteljesedik az a folyamat, ami egy évvel korábban kezdődött. Szabolcsi Miklós szerint József Attila „kései költészetét” általában 1935-től szokás keltezni, véleményem szerint tartalmi szempontból már 1934-től számítható, éppen az Eszmélet kapcsán elmondottak miatt, de ebben az évben született például az Iszonyat, a Mama, az [Ez éles, tiszta szürkület...]-, mind olyan vers, amelyben a költő szókészlete, motívumai szervesen összekapcsolódnak a későbbiekkel. Formai szempontból viszont 1935 lehet a „határ”, a szonettektől kezdve a Kiáltozás jambusain át a Flórához írt hexameterekig. A Babits Mihálynak írott 1935. augusztus 18-i levélben a következőt olvashatjuk: „Igen tisztelt Uram! Bocsánatát kérem, hogy eddig nem jelentkeztem, de nem is lett volna sok értelme. Az a különös dolog történt velem, hogy a saját szemem láttára átalakulok s ennek az átalakulásnak a valódiságát még alig tudom megfogni. így nem is igen írtam, inkább csak „fogásom” ellenőrzése végett próbálkoztam, mint a gyermek, aki hallgat ugyan a szóra, hogy éget a tüzes kályha, de azért kísérletet tesz, hogy megérintse, megismerje. Ezek a versek is, amelyeket itt küldök, ilyen próbálkozások. Szeretném, ha önnek tetszenének, én nem vagyok egészen biztos bennük.” József Attila A bűn első változatát és a Mint gyermek című verset küldte el Babitsnak, ezek 1935 szeptemberében jelentek meg a Nyugatban. Sokkal fontosabb azonban, milyen átalakuláson ment keresztül a költő. Erre versei alapján is következtethetünk, Lengyel András viszont életrajzi adatok alapján állítja, hogy „valamikor ekkor formálódott ki József Attila utolsó éveinek egyik központi jelentőségű személyi kapcsolata, ekkor újította föl évekre megszakadt barátságát Ignotus Pállal. [...] Minden jel szerint ekkor alakult át a pszichoanalízishez való viszonya is. [...] átalakulást sejtető szál a Barta Istvánnal való különös [...] barátság is.” A Nagyon fáj című kötet versei szinte egytől-egyig ennek az átalakulásnak a bizonyítékai, ezekben a bűn- és a késmotívum hangsúlyozottan jelenik meg. Minthogy a kés a bűn eszköze, a bűntudat éppúgy társítható hozzá, mint a szorongás és a félelem. A kötet kezdő verse A bűn, záró darabja a Kiáltozás, amelyet Németh Andor félig műremeknek, félig klinikai leletnek minősített (valójában egészében remekmű!). Mindkét versben központi, elsősorban a pszichoanalízis ismeretében fölfejthető szerep jut a bűn-bűntudat mellett a késnek. A bűn című vers első változatában a kés csak rejtve, a szúrásban, a gyilkos mozdulatban fedezhető fel: „Megszúrtam az apám.”; „Leszúrtam.” Jelentős különbség,
