Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - András Sándor: A kaland
24 Új ÜUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER „A nők”, fordult Heribert lanhoz, „nem értik a képes beszédet. Képtelen teremtmények. Természetesen nem fogok kidübörögni a konyhába, hogy nekilássak főzni a semmiből. Meghívlak benneteket vacsorára.” „A férfiak”, mondta Ingrid Iannak, „borzalmasan önhittek. Egy pszichológus talán van annyira nő, hogy ezt belássa. A főzőkanál kézbevételének ezt módját magam is könnyen kezelem.” „Ezek szerint ma este kétszer fogunk vacsorázni”, vonta le lan az elkerülhetetlen következtetést. „Kedvelem a barátod”, mondta Heribert Ingridnek, és felállt a kanapéról, megharagszik-e az orvos, megharagudott-e, nem tudom, majd kiderül később, mindig minden később, olykor az unalmas pillanatokról is kiderül, hogy dehogyis voltak unalmasak, csak nem tudtam, mi történik éppen, például kitör a háború, vagy feleségem éppen végiggyalogol rajtam, amitől persze az unalom nem szűnik meg visszamenőleg, csak az a helyzet, hogy visszamenőleg nem lehet unatkozni, ahogyan a fog se fáj visszamenőleg, tudom, fájt, de akármennyire is tudom, most nem fáj, nem a most fáj gyötör, legfeljebb az akkor fájt emléke zaklat, az pedig micsoda, miféle csoda, azon túl, hogy nagyon is köznapi. lan is megkedvelte Heribertet. Nem értette a helyzetet, de jól érezte magát, egyébbel nem törődött. Időnként eszébe jutott, még nem tudja, hol fog aludni, de arra gondolt, megérkezhetett volna éjfélkor is, akkor se intézkedett volna szobáról, hálóhelyről előre. Ingrid viszont bizonytalanodni kezdett. A két férfi barátkozásának örült, ugyanakkor nem értette, nem tudta, mit kezdjen vele, mi lesz belőle. Belső zavarodottsága akkor nőtt csak meg igazán, amikor vacsora közben Heribert meghívta lant magukhoz. „Meg kell ismerned a feleségem”, nézett rá vidáman. „Mikor is akartál továbbmenni? Már holnap? Menjetek délután: ebédelni nálam fogsz. Én ugyanis a főzőkanál kézbevételének ezt a módját is ismerem”, nézett szörnyűséges derűvel Ingridre. Mondta ezt pedig Heribert más okból is, nemcsak hirtelen támadt baráti érzésből. Két harapás hús között az a kitűnő gondolata támadt, hogy megfizethet Ingridnek. Ha a lány fitogtatni akarja szabadságát, gondolta, lássa meg korlátáit is. „Tehát holnap nálunk ebédelsz, aztán délután mehettek a tóhoz. Melyikhez is mentek?” „lan választ”, mondta összeszorított ajkát csak szinte sziszegésig megnyitva Ingrid. lan csak annyit mondott: „Még nem tudom. Majd kiderül reggel”, és nem tudta igazán eldönteni, a lány enyhe dühe Heribertnek szól-e, vagy neki. Nekem is szólhat, gondolta, amiért az utolsó pillanatig sötétben hagyom, bár az elégé egyértelmű, hogy Heribert azt mondta: „nálunk ebédelsz”, nem azt: „nálunk ebédeltek”, most ugye írom
