Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - András Sándor: A kaland
18 Űj DUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER egy efféle esetlegességgel, mint a sofőr, igen, mint a sofőr, lefizették volna? töprengek el, el ettől a történettől, el attól, hova, a sehova, utópiába. Ingridben megzúdult a vér, amikor szemével Heriberten meghallotta lan hangját. Heribert a kanapén ült, ingujjban, két karjával a támlán. Haja sötétszőke, hullámos, arca piros, ajka erős, homlokán vastag ráncok, örökletesek, velük is aludt. A kis, de jól menő kereskedelmi cégnél, amelynek résztulajdonosa, és amelynél Ingridnek főnöke volt, azt mondták az emberek, neki magának is, hogy a ráncok függetlenítették magukat tőle. Ami annak jele, hogy állandóan gondolkodik valamin, anélkül hogy ez az alapvető tevékenység bármennyire is befolyásolná napi életét, cselekedeteit. Az elmés ötlet, ki tudja, kitől is származott, hitté vált, és sokan irigyelték belső életének e tökéletes kasztrendszeréért, lefizették, talán, de akkor hogyan? akkor megvan a technikája, ami a véletlennek nincsen, el lehetne tanulni talán, és még mindig unatkozom, de most már izgatott is lettem kicsit, egy nagyon kicsit, de mégis. Heribert nem Ingridet nézte, aki az ablak előtt állt, hanem szemben a falat, annak is alsó harmadát, azt is csak azért, mert gondolkozott, egyszerre több dolgon, nemcsak azon a másik pályán, az örök dimenzióban. Ingrid tudta, hogy elkerülheti a két férfi összetalálkozását Csak hazudnia kellene valamit valamelyiknek. Azt is, hogy mit, hiszen tudta, lan megérkezhet. Legegyszerűbb persze az lett volna, ha nem engedi, hogy Heribert feljöjjön hozzá, ő azonban még hívta is, ha nem is kimondva. Nem rendezte meg, de remélte, megrendeződik. Ez egyszer nem akart beleavatkozni párhuzamos cselekedeteibe, hogy azok valóban párhuzamosak maradjanak, ne találkozzanak, csak saját végtelenjében, unatkozom, de nem izgatottan, izgatott vagyok, de nem unatkozva: a kettő párhuzamosan fut, azaz döcög és száguld bennem, mintha két külön ember lennék, vagyok is talán, megszabadulni tőle, igen, az kell, érzem, miközben unatkozom. Őszinte lány volt, de merész is, képes egy ilyen összetalálkozás lebonyolítására. Egyszerre több férfivel sohasem járt, azt azonban nem szégyellte, hogy mindig volt egy-egy változó barátja. A nemi kapcsolatot a barátság részének tekintette, ha igen kedvelt valakit, nem volt min töprengenie. Szerette a férfias önállóságot, és gyakorolta is. Barátnője ugyan volt, legjobb barátnői mégis férfiak voltak. Amikor meghallotta lan hangját, pillanatra tétovázott, de ahogy Heribertre pillantott, már döntött. Őszinte örömmel beszélt, és angolul. lan tudott ugyan németül, de amikor még együtt voltak, többnyire az angolt használták. Ingrid szerette ezt a nyelvet, élvezettel kiáltott-bugyborékolt a telefonba: „Hello, Ian, how are you, how good to hear you.” Heribert rápillantott, aztán tovább folytatta a fal vizsgálatát. Ingrid beszélgetni kezdett, kérdezte, milyen volt az út, honnan telefonál, majd hirtelen félbe
