Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Bakucz Dóra: Otthon
6 Űj ÜUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER és azt gondoltam, ez az emlék elkísér majd egy életen át. Mindig emlékezni fogok rá, akkor is, ha soha többé nem találkozunk. Parafrugellbe érkeztünk, ő tovább utazott, elérkezett a búcsú pillanata. Nem szólt egy szót sem, megfogta a kezem, megszorította, és mosolygott. Leszálltam a vonatról, le kellett ülnöm, innom valamit, erre az eseményre. Az volt az érzésem, hogy most valami örökre megváltozott. Bementem az első kávézóba. Magabiztosan, azzal a meggyőződéssel, hogy soha többé nem kell átgondolnom, mit teszek, és mit mondok. - Egy kávét kérek - mondtam. - Perdóne? - szólt meglepetten a pincér. - Egy... kávét... kérek... - ismételtem meg kissé lassabban, de nem értette, mit akarok. Zokogva rohantam ki az utcára, és futottam, amíg csak bírtam. Rájöttem, hogy becsaptak. A férfi a vonaton szintén magyar volt.
