Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt: Sztrájk
16 Üj ÜUNATÁJ • 2004. MÁRCIUS ségből. Gazsi bátyó is lekászálódott már az emelvényről, és Bánki, az írószövetség elnöke felé igyekezett, akit újságírók gyűrűje fogott körül.. .Céltalan lett volna tovább maradnunk. Adám vette észre elsőnek a felénk tartó Angera Mátyást, aki az egyik országos napilap vezető munkatársa volt. „Söpörjünk!” - adta ki a jelszót, és minden feltűnést kerülve igyekeztünk a kijárat irányába. Útközben még Harmath meg Száraz Dénes csatlakozott hozzánk.- Gyertek át a Kisbüdösbe! - kiabálta Száraz. - Megválasztjuk a sztrájkbizottságot! Téged teszünk meg sztrájkelnöknek! - csapott a vállamra újfent, amitől nekem még sürgősebb söpörhetnékem támadt... A folyosón nagy volt a tolongás. Izgatott arcok körös-körül. Lassítanunk kellett. Száraz, Harmath Lacival és még néhány fiatallal már a lépcsőház aljában zajongott. Mire Ádámmal kivergődtünk az utcára, már eltűntek, de semmi kedvünk sem volt utánuk menni. Elindultunk az ellenkező irányba. Én Pesthidegkúton tudtam megszállni egyik barátomnál, Ádámnak pedig Békásmegyeren volt a szállása rokonainál. Egy ideig szótlanul caplattunk a fülledt levegőjű aszfaltutcán. Június eleje volt, a felhőtlen égboltról cudarul perzselt a nap. „Öregem, te alaposan mellétrafáltál ezzel a beszéddel!” - szólalt meg Ádám, miközben az utcai hőségből a metrólejárat vélt hűvösébe igyekeztünk. A fővárosban nemigen használtam az autómat. Öreg Hondám mellett volt még egy vadonatúj Peugeot-nk is - részletre vettük, természetesen -, de azt odaajándékoztuk a fiunknak. Nekünk megfelelt az öreg járgány is, igaz, mostanában egyre kevesebbet mozdultam ki a házból, viszont a kocsit mind sűrűbben kellett szerelőhöz vinni. (Most is ott van, tönkrement a felfüggesztése, vagy micsoda...) „Miért, te talán nem ezt mondtad volna?” - kérdeztem Ádámtól, mialatt a peronon várakoztunk, a vastagodó embertömeg sűrűjében. „Bizony nem... de, ha mégis hasonlót mondtam volna, az biztos, hogy fele ilyen hosszan... Ej-ej, ti írók, ha lehetőséget kaptok, nem tudtok uralkodni magatokon! Fele ekkora hozzászólás is hatásos lett volna, tized ennyi pátosszal.. Örvénylő forróságot tolva maga előtt, berobogott a metrószerelvény. Lökdösődés, tolongás újra. Egy sporttáska a combomnak ütődik, egy könyök az oldalamnak lapul...enyhe szúrás a mellkasomban... Sikerül leülnünk. Körülöttünk néma emberfal, csak az egyre gyorsuló kocsi monoton dübögését, csikorgását hallani... Szívtájéki szúrásom nem enyhül, kiver a veríték... Ádám figyel, látja izzadtságban úszó arcomat, illatos törlőkendőt nyújt felém... „Igaza volt a vén Vedresnek, nem most kellett volna ezzel a hülye beszéddel előrukkolnom!” - fortyogtam magamban.„De hát mikor?... Tíz vagy húsz évvel ezelőtt sem lett volna több értelme! Akkortájt kapásból kizártak
