Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Tüskés Tibor: Naplójegyzetek, esszék Mészöly Miklós műhelyében
60 Űj Dunatáj • 2004. JÚNIUS formanyelvű művét (1963. ápr. 5.): „Node, a tárgyra - mivel elmaradtam a jegyzet a darabhoz. Elkezdtem írni, de egyelőre nem olyanra sikeredett, amilyenre Te gondolsz- gondoltam én. De azért küldöm pár nap múlva. Igazad van, a darabhoz a múltkor küldött utószó nem »kulcs« - csakhogy kell hozzá kulcs? - hanem inkább olyan ars poetica, vallomásféle az ábrázolás módjáról, indokairól. Megértem azonban, hogy nem ilyesféle kellene; sőt, magam is gondoltam rá, hogy a rövidség kedvéért kicsit túlságosan is sűrűre vettem. Talán a kötetbe is mást teszek helyette.” Dolgozik a tanulmányon, de kétségei nem csökkennek. Újabb levelében ezeket is megosztja (1963. ápr. 16.): „dilemmák közé ültettél - s ültettem magamat - ezzel a darabhoz írandó »kalauzzal«... Az egészből végülis egy hosszabb lélekzetű meditálás kerekedett ki - a darab ürügyén - a groteszk, az abszurd, a burleszk modernkori jelentkezésének a gyökereiről; no meg a határozatlan tér-idejű játék s ábrázolás természetrajzáról, vitathatóságáról és vitathatatlanságáról... Szóval, az őszinte meditálás közben olyan vágányra futottam, hogy a mozdonyom mintegy választ pöfög a kritikák egy részének - amelyek különben még a fenntartásaik mellett is hízelgőén méltányosak és jóindulatúak voltak. S nem tudom, hogy most - éppen most - helyes volna-e olyan kérdéseket tovább feszegetnem, szoros kapcsolatban az én darabommal, amiket a kritikák végülis már a maguk módján a helyükre raktak; anélkül, hogy a darabot lényegében kétségbe vonták volna. Szóval, amit írtam, meditáltam, talán inkább a napló-jegyzetekben volna taktikusabb - egy alkalommal elhelyezni; s nem odaragasztva a darab végéhez. Amolyan iskolásabb darabértelmezést meg - őszintén szólva - nem tudtam összerittyenteni. Amit próbáltam e téren, olyannak sikeredett, mintha én magam is azt hinném, hogy a darabot nem lehet megérteni. Amit mégse hiszek; s hát nem is tapasztaltam. És a kritikák után- bízván, hogy mégiscsak olvasták az olvasók egyiket vagy másikat - talán nem is volna szükség különösebb magyarázgatásra. - Vagy másképp látod, érzed?” A szerkesztőség úgy dönt, hogy Az ablakmosót két részletben, a folyóirat szeptemberi és októberi számában közli, akkor is, ha Mészöly Miklós ír új utószót a darabhoz, akkor is, ha nem ír. Közben Mészöly íróasztalán elkészül az új utószó. 1963. aug. 3-án írja: „»Utószót« írsz - s én is azt hiszem, hogy a végéhez kellene csapni azt a jegyzetfélét s nem az elejére. Vagyis a jegyzet az októberi számban jönne. Azt a két flekket, amit múltkor küldtem, dobd el; bedolgozódott egy hosszabb jegyzetbe. 8-10 oldal. Hosszú? (egészen apróbetűs szedéssel is) Az »értelmezgetésen« kívül néhány »elvi« kérdésre is kitértem ebben a hosszabb jegyzetben, a groteszkről, a képtelenről, az inkonkrétról.” Bár az elkészült írást a Jelenkor „préselte ki” az íróból, annak közlését Mészöly először az Élet és Irodalomnak ajánlja föl. „A gondom e
