Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt: Sztrájk
Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt • A sztrájk 15 sok a nagy, szárnyas ajtón át érkező újságírók felé indultak. Egyszerre azonban abbamaradt az izgatott csevegés, a székek nyikorgása, és a zsibongás hullámain, akár egy balatoni vitorlás: lassan, méltóságteljesen, az agg poéta, Vedres Gáspár közeledett a pulpitus felé. Vedres, vagy ahogy mindenki által szólíttatta magát: Gazsi bátyám, ünnepélyes kimértséggel vágott neki a lépcsősornak, mely a mikrofonhoz vezetett... A csúcson megállt, megkapaszkodott a szónoki emelvény vékonyka karzatába, és várt néhány pillanatot, hogy kifújja magát.- Barátaim! - kezdte meglepően messzehangzó orgánummal. - Hallgattam András barátunk szavait, és hallgattam iménti tetszésnyilvánítástokat is. Elégedetlenek vagytok, és ez jó dolog... A megelégedettség mindig némi belenyugvást is von maga után, és a belenyugvásból hamarosan beleunás lesz, az unalom pedig unalmat szül. Mindnyájan tudjuk, hogy nincs rosszabb az unalmas írónál... Az unalmas író papír- és pénzpocsékló, inkább írjon rosszul, de sohase unalmasan. Megértem tehát tiltakozástokat,ám nem tartom helyénvalónak...- Hát hol mondjuk el mindezt? - kiabált közbe Harmath Laci, egyike a „tejfelesszájú harmincasoknak” - Mire való akkor az Írószövetség?- Úgy van! Úgy van! - helyeseltek egyszerre máshonnan is. Az ősz hajú matuzsálem a terem hátsó traktusához fordult:- Mint mondtam volt, megértem tiltakozástokat, ám nem tartom helyénvalónak az időzítést. Úgy érzem, sorsunk dramaturgiájába erőltetett törés következett be, ami - szerintem - nem időszerű. András barátunk Senecával példálózott. Seneca kifejezetten rossz példakép, mást, másokat kell keresnünk. Az én kedves, megboldogult jó barátom... Ekkor újra felharsant a taps, de most nem a frappáns beszéd jutalmaként, hanem tiltakozásképpen, meg hogy hagyja abba a köztudottan unalmasan író öregúr, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Zengett, harsogott a gyűlésterem. Gazsi bátyó szavai belefulladtak ebbe a hirtelen kelt tapsorkánba, melyhez újabb és újabb tenyerek csattanása szolgáltatta a kitörő dallamot... Lapáttenyereit egymáshoz vagdalva tapsolt Száraz Dénes és Harmath Laci. Még Csaba Emánuel nőies kacsói is friss ropogóst jártak. Én is vertem a tenyerem vidorul, csak Ádám maradt mozdulatlan, na és persze a vezetőség... A vezetőség, amely pár percnyi tanácstalan sugdolódzás után az ülést berekesztette, a tisztújítást bizonytalan időre elhalasztotta. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Néhányan az elnökség azonnali lemondását, új elnökségi tagok és rendkívüli sztrájkbizottság megválasztását követelték. Hiábavaló volt a további tiltakozás. Gerendás, a levezető elnök felállt, és hóna alatt egy kék színű mappával, kisompolygott a helyi
