Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Mészáros Sándor: Utazások száz dollárral
28 Új Dunatáj • 2004. június már megtalálom. Higgye el, uram, maga megfogta az Isten lábát ennél a Simonnál! Most pedig, legyen szíves, jöjjön be az irodába!” Hirtelen megint visszatért a görcs a gyomromba. Nem görcs, csak enyhe szorongás a gyomorszájam környékén. Zavart és megzavart téblábolás a határon: ez vagyok?! Panasz és önsajnálat. A „Vagy itt-benn rohadni el?”-lírai témázás. A régi panasz, ami tíz vagy tizenöt évig nem hagyott el. „A kételkedést soha és semmiképp sem tudtam volna csapásnak tekinteni, de megértem, hogy van, aki annak tartja, mintha csak magam képzeltem volna annak, egy másik életben.” De ez így fals és nevetséges. Nem így merült fel. Igazából nem is merült fel. Vagy néha igen, de alapjában véve nem. Mi az, hogy alapjában? Nem annyira, vagy nem úgy, de néha azért fölmerült. A nagy érzések, volt egy ilyen film vagy micsoda, már nem emlékszem, amiktől jókat lehet zabálni. Sokat nevettem rajta, erre emlékszem, és valahogy így merült föl, néha. Alapjában véve nem, de néha igen, azt hiszem. Utólag persze elég sokféle magyarázat adódik, mert jó, ha van magyarázat. Az olyan derék érzés, a derekasság forszírozása. Remek és még pompásabb díszletek között. Között vagy közé? Ám a Marlboro Man megérkezik, és nem fél. Igen, a Marlboro Man nem cicózott volna, lepuffantja mind a kettőt, hanyagul visszadugja coltját az övébe, majd átvágja a szögesdrótot, mert van nála csípőfogó is. [„Alig várom az estét, az esti westernfilmet. Ha azt nézem, megnyugszom, és annyira izgulok, hogy még a tökömön is csurog a víz.”] És a Marlboro Man soha nem gyújt fordítva cigarettára. A szikla. És nem izzad meg a hátán az ing, azután a foga között mond valami velősét a nyitott sportkocsiban várakozó lánynak. „Remélem, meg fog halni.” Nevetés. Torokkaparás, kékes füst. Júniusi forróság. A „kakukk, de szép a nyár!”-típusú nő. Az meg milyen? „Majd megtudod, mindent a maga idejében meg fogsz tudni, ne félj!” „Önáltatás nélkül nincs történet?” A kihűlt, zsíros abalé az udvaron, elfelejtették kiönteni. Egyszer disznóvágás után belenyúltam, mert ki kellett vennem valamit belőle. Neki is ezüstkeretes szemüvege van, a vámosnak. Egy intellektuel finánc, aki talán titokban Wittgensteint olvas és tejdropszot szopogat. Hé, hemüveg!, engem egy évig így is szólítottak. Egy ezüstkeretes szemüveg roppant idegesítő, ezt akkoriban még nem tudtam. John Lennon SZTK-ás szemüvege, a legolcsóbb változat. Úgy látszik, mégis ez a liverpooli fiú imponált nekem, nem annyira a Marlboro Man, bár erre is sokkal később jöttem rá. A Beatles volt a legjobb, amíg nem tudtam angolul, hogy lefordítsam. Amikor már úgy-ahogy értettem, kissé érthetetlen volt a rajongásom, az egykori rajongások többnyire ilyenek, érthetetlenek, de ezen már nem tudtam és nem is akartam változtatni, a Beatles-mánián. De ez is túlzás, nem mánia, csak szívesen hallgattam. Néha feltettem, volt egy csehszlovák lemezjátszóm,
