Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 2. szám - Mészáros Sándor: Utazások száz dollárral

Mészáros Sándor • Utazások száz dollárral

27

Mészáros Sándor

UTAZÁSOK SZÁZ DOLLÁRRAL- vignetták -Honnan hoztuk ezt a spoyleres Ladát? Nem értettem, mit akar. A papírok rendben, minden a lehető legnagyobb rendben van. Vagy mégsem? Be akar húzni a csőbe, vagy... Miért kedves? Miért kedveskedik nekem? Át akar verni? Miért méreget folyton? És miért mászik be a kocsi alá, megnézni az alvázat. „Príma, ennél jobb nem kell.” Miért gyanakszom, ha megérkezem, máris gyanakszom. [„Rögtön tudod, hogy hazudik: mozog a szája?”] Nem hagy el, úgy látszik, a gyanakvás nem hagy el. Pedig a határral voltam elfoglalva, az untig ismert és mégis megszokhatatlan látványokkal, a géppisztolyos őrökkel, a beton-arcú vámosokkal, a leeresztett sorompóval és a kedves kis szögesdróttal, mintha egy amerikai propagandafilmben készülnék belépni a Gonosz birodalmába. Hollywoodi pillanatok, amiért érdemes élni. „I’m back in the USSR, you don’t know lucky you are boy.”

Áruljam el neki, hol vettem ezt a faszányos Zsigulit, úgyis négyszemközt vagyunk, nem mondja el senkinek. „Spéci, nagyon spéci!” Mi az, közben kitört a forradalom? Kun Béla elrepült, és fut Jellasics, a gyáva? De ez még akkor is sok, egy emberséges vámos. Beteljesült az álom, megvalósult, íme, a hatvannyolcasok nagy álma: az emberarcú vámos. Mi bajom a hatvannyolcasokkal?, kérdezte a vaníliaillatú bölcsészlány (Lukács-alapszerv!) még ezerkilencszázhetvennyolcban, ők voltak az utolsó nagy nemzedék a történelemben, és az ember-arcú szocializmus az utolsó eszme, amiben ő igenis hisz. Nem válaszoltam - ó, a történelem-szakos lányok, ki mivel áltatta magát! ő is mindig erre vágyott, mondta a lehető legemberarcúbb vámos, akivel valaha találkoztam, egy ilyen príma Zsigára vágyott, ezerötös motorral. Hófehér ezerhármas kaszni, ezerötös motorral, ilyet még nem látott, de fáintos! Kész csoda. Hoznak itt mindenféle autókat, ami a nyugatiaknak már nem kell, idehozzák Európa szemetét, minden nyugati szemetet behoznak az országba, látja ő mindennap, a sok cigányvajda hogy’ feszít a párezer márkás Merciben, de az nem kéne, ha ingyen adnák sem. Macsós tempók, hangja, mint a lucciai hízelgőé. [„Nem kéne, ha száz pinája volna sem! Ezt persze nem mondhattam meg neki!”] Megmondja az őszintét, ha behoznák az udvarára és otthagynák, akkor sem kellene egy tízéves Mercédes! Kivágná! Na, tényleg áruljam már el neki, hol vettem, akkor hamar dűlőre jutunk? Belgiumban. Azt ő is látja, de úgy értve, kinél? Megadnám-e neki a címet, az autókereskedő pontos címét? Simon. Jó, de milyen Simon? „Mindegy, ennyi elég, így