Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
12 Űj Dunatáj • 2004. JÚNIUS én vagyok, kezét csókolom. S akkor éjjel-nappal gépeltem. Augusztus 31. volt a határideje a beadásnak. Én augusztus 29-én beadtam, és szabadságra mentem. Amikor visszajöttem szeptember második felében a szabadságról, akkor jött szemben velem egy jóakaratú kollégám, aki a jóakaratúak közé tartozik, és azt mondta, te, mi van itt az Intézetben, azt mondták, hogy te nem leszel képes ezt beadni. Mindenki meg van rökönyödve, hogy ezt te egyáltalán be tudtad adni. Ez volt. Aztán akadt egy akadémikus, aki arra hivatkozott, hogy nem a terjedelemmel lát problémát, hanem: nem kerek, mert nem ment végig Babits pályaképén, mint ahogy nem lehetett végigmenni, nem is akarták, és azt már végképp nem tudtam megcsinálni. És ilyenformán kaptam egy levelet, ami teli volt ellentmondásokkal, hogy nem teljes, úgyhogy fölhív arra, bővítsem ki, ugyanakkor szűkítsem le... már nem tudom, teli volt ellentmondásokkal, úgyhogy erkölcsileg én híztam, de a nagydoktori akkor elmaradt. Aztán amikor a könyv megjelent, akkor abból lett belőle valami, mert ugye az Akadémián is megvoltak a táborok és az ellentétek, és mások meg ezt nagyon akarták.- Most itt jön a nagy kérdés: miért nem folytatta tovább?- Folytattam. Amikor a Gondolat Kiadó fölkért engem arra, hogy a Nagy Magyar írók sorozatban írjak egy kis Babitsot, akkor gondolkodási időt kértem, tudniillik a következő előtt álltam: én nagyjából látom azt, hogy milyennek tekintem, nézem, fogom föl Babits költészetének a második szakaszát, a haláláig terjedő szakaszát. Megvan a véleményem, megvan az álláspontom, Ez alapvetően nemigen fog megváltozni. Ha most megírom, akkor tulajdonképpen mintegy lelőttem. De kérdés, hogy ha nem írom meg, akkor lesz-e módom, alkalmam olyan feltételrendszerrel, hogy azt megírhassam. És úgy döntöttem, hogy ami most megoldható, azt meg kell oldani, és megírtam, amire a Gondolat Kiadó azt mondta, hogy ők ebben a sorozatban még ilyen nehéz kötetet nem adtak ki. Ebből tudtam, hogy azt tisztességesen megoldottam, amennyire tőlem telt. A későbbiekben már sok minden közrejátszott, olyan dolgok, amelyeket mondhatok, olyanok, amelyeket nem mondanék el. Közrejátszott az, hogy elmentem az Intézetből, mert kenyértörésre került a sor. És úgy mentem el, hogy én abba az épületbe nem kívánom betenni többé a lábamat. Na most ez azt jelenti, hogy az Eötvös-könyvtárat nem tudom használni, ami nagyszerű alapja volt minden idevágó kutatásnak. A Széchényi Könyvtárban is nehézségeim támadtak, egyrészt személyiek - ez az, amit nem kívánok elmondani -, másrészt azáltal, hogy a Széchényi Könyvtár nem a Nemzeti Múzeum épületében van, hanem átkerült a Várba, és közben én is megöregedtem, és mindenféle betegséggel kellett együtt élnem, nekem nagy
