Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
10 Űj Dunatáj • 2004. JÚNIUS hogy mint József Attila kutató ő intézze ezeket az ügyeket. Szólt nekem, hogy adjak elő József Attiláról. Mondtam, hogy én József Attila verseit nagyon szeretem, de nincs semmi, amit elő tudnék adni, nem foglalkoztam vele irodalomtörténeti szinten. Hát mi van készen? Mondom, ez van: Szabó Lőrinc négy első kötetét a korrekciókkal összevetettem, és ebből írtam egy tanulmányt. Mutassam meg. Odaadtam neki, nagyon jó lesz, mondta, nagyszerű, ezt olvasd fel. S akkor a következő történt: elmentem, nem volt sötét ruhám, még sötét ruhát is szereztem, délutánra voltam beosztva, valamilyen érthetetlen oknál fogva elvittem az előadásnak a kéziratát, amikor délelőtt elmentem csak úgy közönségnek, és akkor hétköznapi úgynevezett straparuhában voltam. Kiderült, hogy az egyik erdélyi előadó, ha jól emlékszem, Balogh Edgár, nem tudott eljönni, s akkor Sőtér elnökölt, és egyszerűen kiszólított engem a közönség soraiból, hogy olvassam fel. Nálam volt, felolvastam. Na most, ha már benne vagyok ebben. Egy sorban állt az előadó az elnökséggel, egy geometriai sort alkottunk, én a szélén, és volt egy olyan mondat, amiben elhangzott az a jelző, hogy spontán - határozóként vagy jelzőként, már nem tudom -, s akkor érzékeltem a szemem sarkából, hogy Bóka László hátrahőköl, s akkor azonnal fölfogtam, a marxizmusban ez, hogy spontán, ez nem lehetséges. Ilyen nincs. Úgyhogy én itt, most súlyos vétket követtem el, legalábbis egy jelző erejéig. De hát amikor a tanácskozás végén Sőtér összefoglalta az elhangzottakat, akkor az én előadásomat is kiemelte és megdicsérte. Na most aztán mi történt? Az történt, hogy... várjunk csak, körülbelül négy évvel azután, miután négy évet lemorzsoltam a világirodalmi osztályon, az Intézet akkori igazgatóhelyettese és az éppen aktuális világirodalmi osztályvezető elé hivattak engem... igen, ehhez az is hozzátartozik, hogy az olaszok akkor nekem egy ösztöndíjat akartak adni a Leopardifordításaimra, s az Olasz Kultúrintézet igazgatója szólt, hogy Olaszország hálája jeléül adnak egy ösztöndíjat, csak azt érjem el, hogy magyar részről ne legyen ellenállás. Be kellett adnom már csak az útlevélkérelem miatt is ennek a kifejtését az Intézetbe. Akkor behívtak, s azt mondta nekem az Intézetnek az akkori igazgatóhelyettese, ahelyett, hogy mi ezt támogattuk volna, feljelentettünk téged - na most, nem tudom, hova lehetett feljelenteni, mert én az olaszoktól kaptam volna az ösztöndíjat, tehát ez az Akadémiának nem mehetett, a Kultuszminisztériumnak nem mehetett, akkor kérdő mondattal mondom, hogy hová jelentettek föl engem? Egyébként is, közölték velem, politikailag te állsz a legrosszabbul az intézetben, mert ugye a József Attila konferencián te Szabó Lőrincről adtál elő, és mert te adtál elő Szabó Lőrincről, továbbá, mert a Világirodalmi Figyelőben a Nouvelle Revue Fran^aise-ről írtál cikket. Én is elmondtam erre a magamét. Az ösztöndíjat nem kaptam meg, ez mondjuk rendben van [nevet], és akkor történt még az, hogy az akkori osztályvezetőm leült
