Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
Beszélgetés Rába Györggyel 9- Mert Babits költészetét szerettem. Babits költészete jobban megfogott engem, mint Kosztolányié és Tóth Árpádé, már kamasz koromban is; és mivel akkor az Ady-kép a mai tudásunkhoz, a mai affinitásunkhoz, ismeretünkhöz képest nagyon egyoldalú volt, és ma már azt kell mondanunk, hogy nem szerencsés, mert a dekadens Adyt állította előtérbe, s ezt a dekadens Adyt én nem szerettem, amennyire szerettem a későbbi, az utolsó két, három kötetének a hasonlíthatatlan, párját ritkító költőjét, úgyhogy ezzel a dekadens Adyval szemben én Babitshoz fordultam már kamasz koromban. És akkor is ő volt a kedvenc költőm. Sőt, amikor Lukács György az első bemutatkozó előadását tartotta ’45-46 fordulóján a bölcsészkaron a diákok előtt, és valamit ott mondott Babitsról, akkor voltak egy páran, teljesen kritikátlan zöldfülűek, akik úgy gondolták, hogy itt most fölszólalhatnak és ellent vethetnek Lukácsnak, és én is egyike voltam ezeknek akkor, egyrészt Flaubert-ügyben, másrészt Babitsügyben kifejtettem az én véleményemet, ami nyilvánvalóan nem volt olyan fajsúlyú - lehetett igazabb, mint Lukácsnak az álláspontja, de nem volt olyan fajsúlyú -, hogy összemérhető legyen. Úgyhogy Babits volt korábban, és nem a hármas alternatívája így együtt.- Sejtettem, csak ezt hallani szerettük volna.- Igen, és hát végül is, hogy úgy mondjam, az idő igazolt, mert elsősorban a hagyaték megismerése olyan irodalomtörténeti problémákat vetett föl, amit ki lehetett aknázni. Filológiai problémákat, igen.- Bocsánat, egy kis kitérőt szeretnék tenni, még mielőtt a Babitsról való beszélgetést folytatnánk, hiszen ne feledkezzünk meg 1972-ben megjelent Szabó Lőrinckismonográfiájáról. Ez személyes érdeklődés eredménye, netán valami, az említettekhez hasonló kiadói, Intézeten belüli kényszer volt? Hogyan jutott Szabó Lőrinchez?- Szabó Lőrinc költészetét én ismertem. Tizenhét éves koromban karácsonyra kaptam egy Szabó Lőrinc válogatást. Az ő költészete tulajdonképpen annyira soha nem érintett meg, mint Babitsé. Annyira soha, de azzal tisztában voltam, hogy ez nagyszerű költészet vagy nagy költészet, és engedjék meg, ne vegyék dicsekvésnek, ez szerencsém, hogy tudtam megérteni, szeretni olyanokat, akik távol álltak attól, amit esetleg magam próbáltam vagy magam csináltam. Úgyhogy ez így. Aztán ahogy az egész magyar költészetet olvassa az ember, és azzal él együtt, sőt, amennyire megengedi a nyelvismerete, a világirodalomnak a költészetével is. Szembekerültem Szabó Lőrinc négy első kötetének a problémájával, azzal, hogy ezt teljesen átírta. És ezt annyira érdekesnek találtam, hogy külön földolgoztam egy tanulmányban. Akkor történt, hogy ’58-ban az Akadémia egy József Attila konferenciát rendezett és az Intézeten belül Szabolcsit, akinek nem volt még különösebb rangja, megbízták azzal,
